Demeter Szilárd marad a PIM élén

Demeter Szilárd - fotó: Bihari Napló

Az intézményt 2018 decembere óta ideiglenes főigazgatóként vezető Demeter Szilárd író, szerkesztő lett a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) végleges főigazgatója.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2019. január 16-i határidővel hirdetett pályázatot a PIM főigazgatói tisztségére. A szakma képviselőiből, valamint a PIM munkatársaiból álló bíráló bizottság Demeter Szilárd pályázatát pozitív értékeléssel terjesztette Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elé, aki 2019. február 1-jei hatállyal végleges főigazgatónak nevezte ki a pályázót. Demeter Szilárd december közepe óta ideiglenes főigazgatóként vezeti a múzeumot.

Demeter Szilárd író, szerkesztő, 1976-ban született Székelyudvarhelyen. 1995-ben végzett a Benedek Elek Tanítóképzőben, 1999-ben Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen filozófusi diplomát szerzett.

Ezt követően három évig a Korunk kulturális folyóirat filozófiai szerkesztője volt, emellett a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójaként létrehozta és sok évig vezette az egyetemi kiadót, valamint felelős szerkesztője volt az egyetemi tudományos folyóiratnak. Több mint tíz évig a Kellék szakfilozófiai folyóirat szerkesztőjeként is tevékenykedett, jelenleg a lap szerkesztőbizottsági tagja. 2008 és 2014 között Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett dolgozott előbb mint sajtófőnök, később mint irodavezető. 2014-től a Századvég Alapítvány kutató-elemzője.

2017 novemberétől 2018 júliusáig alapító főszerkesztője a magyarországi regionális napilapok mellékleteként megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális mellékletnek, júliustól lapigazgatóként azon dolgozik, hogy a mellékletet Kárpát-medencei méretűvé szervezze.

Prózaíróként az ezredfordulón debütált, legelső írásával megnyerte a Tiszatáj novellapályázatát. Hat kötete jelent meg.

(Via MTI)