Ezek a múzeumok nyílnak idén a világban

Szerző:
- 2019. január 9.
Pláza vagy múzeum? - A Hong Kongban épülő K11 homlokzatának látványterve - forrás: K11 G and New World Development

Nemrégiben az Európa legfontosabb kiállítóhelyein várható kiállításokról közöltünk összeállítást, és sorra vettük a 2019-ben Észak- és Dél-Amerikában nyíló, általunk legjobban várt tárlatokat is. Most pedig szétnéztünk a világban, és számos új intézményt találtunk, ahova idővel érdemes lesz elutaznunk.

- hirdetés -

Bár a térség egyre élénkebb a műtárgypiacon, a Katari Emírség Nemzeti Múzeuma (egyelőre) nem kíván versenyre kelni a londoni Tate, vagy a New York-i MoMA gyűjteményeivel, ehelyett inkább a helyi tradíciókra alapozza kollekcióját. És milyen jól teszi. A Dohában épülő intézmény március végétől lesz látogatható.

Kína legnagyobb városában, Sanghajban is tavasszal adják át a David Chipperfield irodája által tervezett West Bund Művészeti Múzeumot,

amelynek a párizsi Pompidou Központig ér a partneri hálója. A város elitnegyedének vízparti részén kialakított kiállítóhely minden bizonnyal népszerű és látogatott lesz a hazai műértők és a turisták körében is.

A West Bund Művészeti Múzeum látványterve – forrás: thespaces.com

A Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási egységének számító Hong Kongban is készül valami. A városban épülő K11 különös hibrid lesz egy megalomán bevásárlóközpont és egy kellemes múzeumi tér között. Biztosat nem lehet még tudni, de az eddigi híresztelések szerint a könnyed installációk és szobrok inkább díszletet kívánnak csak nyújtani a bevásárláshoz, semmint az igazi, katartikus elmélyülést segítenék.

A New York-i Szabadságszobor Múzeum épületének és környezetének látványterve – forrás: FX Collaborative

New York Szabadságszobor Múzeumának felújítását még 2016 őszén jelentették be. A májusban átadni tervezett, új épület jobban ellenáll majd a környék extrém időjárásának, és nagyobb és élménygazdagabb kiállításon mutatja majd be a legendás Lady Liberty történetét.

A Filmmúzeum épülete Los Angelesben – fotó: L’Autre Image

2019 második felében elkészülhet végre Los Angeles első filmmúzeuma is.

Az üvegből és acélból épülő hatalmas dóm a tervek szerint monstre filmvetítéseknek ad majd egyrészt otthon,

kiállítótereiben pedig Hollywood gazdag történelmét mutatják be a mozgókép szerelmeseinek.

Idén ünneplik a Bauhaus születésének századik évfordulóját. És a németek nemcsak bivalyerős kiállítási programmal, hanem két új múzeum megnyitásával is készülnek a centenáriumra. A Dessauban épülő intézmény főképpen fotográfiákat és az irányzathoz köthető dizájntárgyakat mutat majd be, a weimari múzeum első tárlata pedig a 20. század elejének modernizmusát veszi számba.

(Via thespaces.com)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo