Két magyar rövidfilm is versenyez a Berlinalén

Buda Flóra Anna és Tóth Luca - papageno-montázs

Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című alkotása is szerepelni fog a februárban kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilmes programjában.

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén az Entropia című tízperces rövidfilmjével, amely három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A három univerzumban három fiatal nő él különböző körülmények között, azonban bekerül a rendszerbe egy légy, amely képes átjárni mindhárom világ között. A légy megnyit egy portált, amelyen keresztül a lányok elindulhatnak egymás felé.

Az Entropia a Filmalap támogatásával a MOME produkciójában készült, producere Fülöp József, a film rendezője jelenleg az Animation Sans Frontier (ASF) nemzetközi workshop résztvevőjeként fejlesztheti jövőbeli filmterveit.

Tóth Luca a MOME animáció szakán szerzett BA-diplomát, majd az angliai Royal College of Artban végezte a mesterképzést. Diplomafilmjét, A kíváncsiság korát a világ legfontosabb animációs fesztiválján, Annecy-ban is díjazták. Előző filmje, a 2016-ban készült Superbia Cannes-ban debütált a Kritikusok Hetén, majd további 80 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt.

A 19 perces Lidérc úrban egy fiatal férfi mellkasröntgenén egy aprócska személy sziluettje rajzolódik ki, fejének búbja tumorként türemkedik ki az ifjú oldalából. A film a magyar Boddah stúdió és a francia Sacrebleu koprodukciójában készült, producerei Lukács Péter Benjámin, Osváth Gábor és Ron Dyens. A zeneszerző Kalotás Csaba, a hangmérnök Lukács Péter Benjámin volt, a forgatókönyvet Tóth Luca írta.

A február 7-én kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra 17 országból összesen 24 rövidfilm kapott meghívást.

(Via MTI)