Második díjat nyert Hontvári Gábor a német főiskolák karmesterversenyén

Szerző:
- 2019. január 27.
Hontvári Gábor - forrás: Dirigentforum

Hontvári Gábor a második helyezés mellett a közönségdíjat is kiérdemelte a német zeneművészeti főiskolák és egyetemek „Campus Dirigieren” karmesterversenyén, mely január 26-án, a Nürnbergi Állami Színházban megrendezett nagy zárókoncerttel ért véget.

„Ezzel egy nagyon hosszú megmérettetés zárult le, hiszen körülbelül egy éve választottak ki kettőnket a weimari osztályból, hogy képviseljük az itteni tanszéket, majd a szeptemberi drezdai Campus I. workshopon, 30 dirigens közül kerültünk abba a 13-ba, akik a múlt heti nürnbergi versenyen elindulhattak” – olvasható Hontvári Gábor hivatalos facebook-oldalán, aki Nürnbergben, a 3 fordulós megmérettetésen keresztül jutott be a döntőbe, ahol a Staatsphilharmonie Nürnberg közreműködésével léphetett az Operaház színpadára. A fiatal karmester Wagner Tannhäuser-nyitányát és Mozart Cosi fan Tuttéjából Dorabella áriáját vezényelte.

„Szívből gratulálok weimari tanszaktársamnak, Valentin Egelnek az első, illetve Hankyeol Yoon-nak a hamadik díjhoz” – számol be Hontvári Gábor a verseny eredményéről.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo