Petri György és Rakovszky Zsuzsa áll a Müpa következő irodalmi estjeinek fókuszában

Petri György és Rakovszky Zsuzsa - montázs: Papageno

A Müpa egymást követő két estjén, bár különböző formában és megközelítésben, de együvé tartozó alkotók kerülnek a középpontba: Petri György és Rakovszky Zsuzsa. Születésük ideje között hét év a különbség, a korabeli kortárs költészetre gyakorolt hatásuk, megérkezésük ideje is ebben különbözik. Petri első kötete 1971-ben, Rakovszkyé 1981-ben jelent meg.

Mindkettejük „beköszönése” korszakos jelentőségű, és persze nem szövegkörnyezet és előzmény nélküli. A késő nyugatos magyar líra hosszú történetét lezáró fordulatról szólva négy nevet emel ki e sorok írójának szubjektív értékítélete: Tandori Dezsőét, Petri Györgyét, Oravecz Imréét és Rakovszky Zsuzsáét. A hatvanas évek végétől az egymást követő bemutatkozásoknak ebben a sorrendjében rekonstruálható a hagyomány eladdig uralkodó rétegszerkezetét megbontó, földtani léptékű mozgás, amelyet a fenti alkotók előidéztek.

Elnagyolt, bakugrásokra hajló a megközelítés, egyoldalú is, ám van is benne efféle szándékosság, hiszen az irodalom egykor beláthatatlan erejéről, egy közösség önmagához való viszonyát meghatározó szerepéről hangosan és vakmerően illik beszélni egy elnémuló korban, amelyet immáron – Hölderlin nyomán – nem csupán az istenek hagytak el, hanem az alakformáló szellem is távozóban van, arra sem méltatva az itt maradókat,
hogy a villanyt lekapcsolja.

Petri, amikor a költői indulási oldal peronjára lép, ezt mondja:

Számomra a személytelenség nem program, hanem probléma. Mert analitikusan szemlélni a versek életanyagát, ehhez távolságtartás és irónia szükségeltetik, viszont a személyiség érezhető jelenléte nélkül a vers elemei centrumuk vesztett töredékké válnak.

Radikális, ha úgy tetszik, a modern magyar líra tradícióját egészében felforgató, reflexív, tapinthatóan filozófiai-esztétikai felvetés. A Petri-féle személyiség kétségeiben önazonos akcentusait tágítja ki a poétikai ellentmondások irányában; vallomás és a vallomástevőtől elhatárolódó, azt tárgyiasan néző distinkció egyszerre. Ha figyelmesen olvassuk – másként hogyan is lehetne? – Petri műveit, a versek alkotta pixelképből egy boldogtalan tudat portréja rajzolódik ki, a kietlenség, az önelvesztés örvényével fenyegető öngyűlölet természetrajza.

Ide kapcsolódik:
Válogatáslemez jelenik meg Petri György verseiből

Petri versei magukba foglalják a Kádár-kori értelmiség egyik, ha nem legjelentősebb vonulatának történetét, a Lukács-iskolából kiiratkozott, annak alapvetéseitől eloldozódott és világképileg individualizálódott, ám bizonyos észjárásbeli, fogalomhasználati gyökereitől végérvényesen elszakadni mégsem tudó, jellegzetes hagyományrétegekbe ágyazódott, ugyanakkor legszemélyesebb élettörténeteiben elszigetelődött, mindenekelőtt saját magával szemben magára maradó figura szarkasztikus és fájdalmas, szeretnivaló és hideglelős arcképét.

Petri György – fotó: Szilágyi Lenke

Ám nem felejthető el, nem takarható ki az életműből az 1989-es fordulat, és az azt követő évtized, amely ezt az alapvetően politikus, az ellenállás eszközeivel is élő, underground költészetet átformálja.

A felszabadulás és a csalódás, a reményt kifakító szkepszis, a szembenézés során támadt paradoxonok teszik többrétegűen különleges lírai elbeszéléssé Petri verseit.

A Müpában Tóth Krisztina válogatása minden bizonnyal izgalmas perspektívából jelöli ki ennek hangsúlyait.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Rakovszky Zsuzsa Decline and Fall című versét hívom most segítségül. Így kezdődik:

Eltűnnek majd, el fognak tűnni végképp

az alkotmányjogi vagy hadtörténeti

fogalmakról elnevezett mozik

és cigaretták. El a vízművek, az ÉPGÉP,

a takarékos életvitel előnyeit

reklámozó gyufásdobozok. Rendre-sorra

el a vendéglátóipari vállalat

kerületi üzemegységei, a csorba

kávéscsészék …

A szöveg a nyolcvankilences fordulatot követő években íródott, ha úgy tetszik egy korszak tárgyi és nyelvi világának inventáriuma. Másképpen palackposta, amelybe az elsüllyedő kontinens rekvizitumait, jellegzetes leleteit menti el Rakovszky, aki – élesen kitűnik ez a fentiekből – induló köteteiben ugyanazt a világot tárja fel, amelyet Petri. Igaz, nála a költői észjárás más utakat jelöl ki, a hanglejtés, a költői érintés gyengédebb, a választott témákban és összefüggéseikben a poétikus árnyalatok iránt érzékenyebb. Képei plasztikusabbak, grafikusabban megformáltak.

Rakovszky Zsuzsa – fotó: blog21.hu

Rakovszky kevésbé fanyar és keserű, ám a személyes megszólalás tónusa, a nyelvhasználat nála hasonlóképpen higgadt, mint Petrinél – igaz, témái klasszikusabbak, és távolságteremtő térnyerése elsődlegesen az együttérzés garanciája.

Gyökerei a Petriéitől elágazók, mérsékeltebben ágyazódnak az ellenkultúrába, ekképp alkotói, intellektuális küzdelmei sem azonosak az övéivel.

De az attitűd, a formátum egy. Tetézve mindezt azzal, hogy Rakovszky pályáját jelentős fordulatok, műnemváltások tagolják; epikai munkássága, regényei az elmúlt évtizedek prózairodalmának konzervatívan forradalmi eseményei.

A Müpa Rakovszky Zsuzsa-estjéről itt talál információkat.