A dániai Odensében március 21-31. között kerül sor a Carl Nielsen Nemzetközi Zenei Versenyre, amelyre a hegedű- és a klarinét- mellett 24 fuvolaművész, köztük Duleba Lívia is meghívást kapott.
- hirdetés -

A verseny előzsűrijében Nikolaj Szeps-Znaider, Martin Fröst és Emmanuel Pahud kaptak helyet. A négyfordulós megmérettetés előtt, március 6-án a magyar közönség is ízelítőt kaphat Duleba Lívia versenyprogramjából a Magyar Rádió Márványtermében. A fiatal művész a dániai verseny után májusban a Prágai Nemzetközi Tavaszi Fesztiválon is részt vesz.
Duleba Lívia 1989-ben született Nyíregyházán. 2009-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Kovács Lóránt és Bálint Jánosnál tanult a Bachelor Diploma megszerzéséig. A Diploma megszerzése után szólista ambícióit kibontakoztatva a németországi Hochschule für Musik Detmold hallgatójaként folytatta tanulmányait, ahol 2016-ban kitüntetéssel diplomázott az egyetem szólista képzésén, Prof. Bálint János osztályában, a Rektor meghívására pedig szólistaként bemutatkozhatott a Detmolder Kammerorchester élén Florian Ludwig vezényletével.
2011-ben beválogatták az Európai Unió kiemelt tehetségek számára létrehozott programjába, ezt követően pedig újabb első Díjat nyert Bán Mátéval közösen a Friedrich Kuhlau Nemzetközi Fuvolaversenyen Németországban. Még ebben az évben mindössze 21 évesen a Magyar Állami Operaház első fuvolása lett.
Egyik legnagyobb sikere 2014-ben, a Krakkói Nemzetközi Fuvolaversenyen érte, ahol az 1. díjat, Krzysztof Penderecki Fuvolaversenyében legjobb előadásáért járó különdíjat és a YAMAHA cég különdíját is megkapta, mely egy Adorján András fuvolaművésszel közösen fejlesztett ezüst mesterhangszer volt, valamint felkérés szólistaként a Rzeszów Filharmónia zenekarával Lengyelországba.
Munkáját elismervén 2016 és 2017-ben második alkalommal ítélték neki oda az állami Fischer Annie Zenei Előadó-művészeti Ösztöndíjat, és ezzel párhuzamosan 2017-ben a Deutscher Musikrat zenei versenyének ösztöndíját is elnyerte.
Duleba Lívia a 2017-ben lérejött Budapest Fúvósötös alapító tagja. A művész 2017-2018-ban a Nemzeti Filharmonikusok szólófuvolása volt.