Egy pókcsípésnek köszönhetően táncolják ma a tarantellát?

Tarantellát táncolók egy 18. századi festményen - forrás: Wikipedia

Jó ideje egyetlen olasz esküvő sem lenne teljes a tarantella dallamai nélkül. A középkori eredetű táncot könnyű és gyors lépésekkel járják, szenvedélyes gesztusokkal, valamint élénk énekkel kísérik. De mi köze mindennek a pókcsípéshez?

Apuliában járunk, 1431 forró nyarán. Egy parasztasszony amiatt kezd panaszkodni az egész napos munka után, hogy egy pók, az arrafelé tarantulának hívott fekete özvegy csípte meg a lábát. Ahogy a méreg szétterjed a testében, mozgása görcsössé válik. Ám amennyire a fájdalom engedi, különös mozdulatokkal a város irányába indul. Útközben sokat csatlakoznak hozzá, ugrándozva, sikoltozva és gyors forgásokat végezve. Különös táncukat éjszakába nyúlóan folytatják. Csodák csodájára sikerül „kitáncolniuk” a szervezetükből a mérget. És aznap éjjel megszületik a tarantella.

Ez persze csak az egyik változata a legendának. Mások melankolikus természetű nőkről jegyezték fel, hogy mélakórukra speciális terápia nyújtott gyógymódot.

A beteget egy kötelekkel, kardokkal és színes drapériákkal feldíszített szobába vitték, a földre fektették és zenélni kezdtek körülötte. Mandolinnal, gitárral, dobokkal és olykor hegedűvel is.

Az egyre gyorsabb és gyorsabb ritmus általában visszahozta az életet a betegekbe a források szerint. Ilyenkor hirtelen felugrottak a földről, megszaggatták a ruháikat, hintázni kezdtek a köteleken, és előfordult az is, hogy megvagdosták magukat a kardokkal. Aztán teljesen kimerülve estek össze és álomba szenderültek. Másnap pedig szinte semmire se emlékeztek a történtekből, a rövid, katartikus táncnak köszönhetően viszont megszabadultak a rosszkedv szorításából.

Ugorjunk most egy nagyot az időben, egészen 1839-ig, amikor bemutatták Jean Coralli alkotását, a La Tarentule című a balettot.

A tarantellának számos variánsa kialakult az évszázadok során, Nápolytól délre azóta is mindenhol ismerik és táncolják. Leginkább mégis Olaszország egységessé válása, 1861 után terjedt el. Velencében furlana és fourlane néven ismerik, bár ez a tánc kétségtelenül szabálytalanabb és hidegebb, mint a tarantella. Rómában a saltarello elnevezés használatos.

(Via daily.jstor.org, origo.hu)