Nyáron bezár New York legfontosabb múzeuma

Roy Lichtenstein alkotása a New York-i MoMA raktárában - fotó: moma.org

Nyárra bezárja a kapuit Museum of Modern Art (MoMA), ősztől azonban kibővült kiállítóterekkel és újragondolt tárlatokkal várja a 20. század képzőművészete iránt érdeklődőket.

Persze a múzeum legnagyobb sztárjai, Picasso Avignoni kisasszonyok című festménye vagy Van Gogh Csillagos ég című képe természetesen a felújítási munkálatokat követően is megtekinthetők lesznek, az intézmény kurátorainak szándéka szerint azonban

ezentúl nagyobb hangsúlyt kapnak a kiállítótérben a latino, az ázsiai és az afroamerikai alkotók, valamint nőművészek munkái is.

Részben médium-specifikus marad ugyan a kiállítás, de ez ügyben is egy bátor újragondolást ígérnek a kurátorok. A teljes állandó tárlat újrarendezésére lehet tehát számítani, amelynek eredményeképpen a tervek szerint számos, eddig kevésbé ismert névvel is találkozhatnak majd a látogatók a kibővített termekben.

Ide kapcsolódik:
Pillants bele Amerika 10 legizgalmasabb kiállításába

A zárva tartás idején nemcsak újragondolják ugyanis a kiállítási anyagot, de ki is bővítik az épületet, amely 40.000 négyzetméter új kiállítótérrel gazdagodik. Egy kellemes, szellős lobbi is épül, ahol kedvükre beszélgethetnek és vásárolgathatnak a látogatók.

Az októberi újranyitásra egy, a latin-amerikai művészettel foglalkozó kiadvány megjelentetésével, illetve két afroamerikai művész tárlatával készül a múzeum, a teljes újragondolás befejezése pedig 2022-re várható.

(Via The New York Times)