Rendszerváltás, panelek és mániák a MODEM 2019-es programjában

Szerző:
- 2019. február 1.
A 2019-es kiállítási és szakmai program ismertetése a debreceni MODEM-ben - fotó: MODEM

A rendszerváltás és évfordulója, a kelet-közép-európai identitáskeresés, az oral historyk, a közönség bevonása, továbbá közösségi együttműködéseken alapuló projektek és különböző túlélési stratégiák állnak a MODEM 2019-es szakmai programjának középpontjában.

Rendhagyó módon a debreceni intézmény megkísérli az egész év tematikai egységbe fogását, olyan hangsúlyos irányok kijelölését és ezek alátámasztását kiállításaikkal és egyéb programomjaikkal, amelyek révén kirajzolódik a MODEM sajátos arca.

2019 tematikai fővonalát a rendszerváltás évfordulója adja, de nem feledkeznek meg a közönségbarát, széles rétegeket érdeklő klasszikus anyagok (kortárs módon történő) bemutatásáról és Csontváry halálának 100. évfordulójáról sem.

A kiállítások mellett jó pár formabontó kezdeményezést is terveznek az idei évre Debrecenben, szakítanak többek között a hagyományos megnyitó ceremóniákkal (és megnyitókkal), egységesítik a belépőt és külön gondolnak a helyiekre, illetve az iskolásokra is.

Ez utóbbiak értelmében 2019-től a MODEM kiállításai nyitónapokkal és ezekhez kötődő egész/félnapos programsorozatokkal indulnak, a sokféle belépőt felváltja az egy típusú, mindenre érvényes jegy, a debreceniek pedig a belépőt 20%, az éves bérletet pedig 40% kedvezménnyel vásárolhatják meg. A debreceni általános és középiskolások számára továbbra is biztosítják, hogy különbusszal és ingyen utazhassanak a MODEM-be, gyakorlatilag háztól házig.

Jelenleg az 50 éves Antal-Lusztig gyűjteményből és Man Ray fotográfiáiból látható tárlat a kiállítótérben. Február 16-tól pedig Megy, Marad, Megáll címmel egy, a régiónk (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia és Szlovákia) művészeinek munkáiból válogató csoportos kiállítást mutatnak majd be, márciustól pedig egy oktatási projekt indul, amely elsősorban a középiskolásokat ismerteti meg az elmúlt három évtized magyar képzőművészetével.

Fiatal hangművészek – fotó: MODEM

Májustól három pályakezdő hangművésznek – Krasz Ádám, Jeneses Ádám és Kophelyi Dániel –, a MOME és a Képzőművészeti Egyetem egykori és aktív hallgatóinak lesz kiállítása a MODEM-ben. A tárlat missziója többek között, hogy fiatalos hangnemben, interaktív módon és közérthetően mutassa be az itthoni kortárs képzőművészetben háttérbe szoruló médiumot. A tárlat kapcsán workshopokat, performanszokat, múzeumpedagógiai programokat, előadásokat is szerveznek, lehetőség szerint debreceni hangművészek, zenészek és iskolák bevonásával.

De az idei színes kiállításkínálatban előkerül majd a panelépítészet, valamint a család témája is, az év pedig egy nagyszabású Csontváry-tárlattal zárul.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo