Elhunyt Agnès Varda, a francia újhullám filmrendezője

Agnès Varda - forrás: filmtekercs.hu

Elhunyt 90 éves korában Agnès Varda, a francia újhullám egyik meghatározó rendezője, akit 2015-ben Arany Pálma-életműdíjjal tüntetettek ki a cannes-i filmfesztiválon. Halálhírét a francia média után Varda Cine Tamaris produkciós cége erősítette meg.

A rákban szenvedő rendezőnő, akinek pályafutását két éve az amerikai filmakadémia is életmű-Oscarral jutalmazta, egy nappal 91. születésnapja előtt, otthonában, családja körében hunyt el.

Varda gazdag életművében olyan filmek szerepeltek, mint a Cléo 5-től 7-ig, a Sem fedél, sem törvény, amelyért 1985-ben Arany Oroszlán-díjat nyert Velencében, A nantes-i Jacquot című 1991-es dokumentumfilm, amelyben férjének állított emléket és a tavaly Oscar-díjra jelölt Arcélek, útszélek című dokumentumfilm.

„Tudom, hogy úttörő voltam” – nyilatkozta 2017-ben a The Hollywood Repotrernek. „Radikális filmet készítettem 1955-ben a Párbeszéddel, és amit újhullámnak kezdtek nevezni, azokban az években, 1959-1960-ban kezdődött. Mikor az első filmem készült, még kívülálló voltam, senkit sem ismertem a filmvilágból és nem is néztem filmet. Csak úgy a semmiből kitaláltam a filmet, sikerült rá szereznem egy kis pénz, de ez volt az, amit csinálni akartam” – mesélte indulásáról Agnès Varda.

Varda alkotta meg a cinecriture (filmírás) kifejezést, amellyel saját filmnyelvét határozta meg. Számára a filmezés alapvető szerepei nem váltak el egymástól.

A kompozíció, a mozdulatok, a nézőpont, a felvétel ritmusa és a vágás is úgy született, úgy lett kitalálva, mint ahogy egy író szavai születnek.

Görög apától és francia anyától született a Brüsszelhez tartozó Ixelles-ben. Eredeti neve Arlette volt, ám amikor tizennyolc éves lett, keresztnevét hivatalosan is Agnesre változtatta. Irodalmat és pszichológiát hallgatott a Sorbonne-on, muzeológusnak készülve művészettörténetet tanult az École du Louvre-ban. Közben elvégzett egy esti fotóiskolát is, és 1951-től egy évtizeden át a legendás színész-rendező, Jean Vilar vezette párizsi Népszínházban dolgozott színházi fotográfusként. 1954-ben Alain Resnais biztatására készítette első dokumentum-játékfilmjét, a Párbeszédet. A film gyermekkorának kedvelt helyszínén, a dél-franciaországi Sete közelében lévő kis halászfaluban játszódott.

A világhírt az 1961-ben készült Cléo 5-től 7-ig című alkotása hozta meg számára, amely a rákszűrés eredményére várakozó fiatal énekesnő délutánjának aprólékos ábrázolásával vetett fel létkérdéseket.

Legtöbb munkájában a női szerepekkel, a nő társadalmi helyzetével, sorskérdéseivel, a köznapi emberi léttel és a mögötte kibontakozó örök drámákkal foglalkozott.

Arra törekedette, hogy filmjeivel tárgyilagosan mutassa be a körülötte zajló életet, s ebből a szempontból pályájának fontos állomásai rövidfilmjei is (Opera Mouffe, A part mentén, Távol Vietnamtól, A nő válaszol). 1965-ben készítette el első színes és teljes mértékben fikciós játékfilmjét, a Boldogságot, majd egy év múlva szürrealista filmet rendezett Teremtmények címmel.

A hatvanas évek végén férjével, a szintén rendező Jacques Demyvel Amerikába látogatott, s dokumentumfilmet készített a radikális polgárjogi szervezet, a Fekete Párducok egyik vezetőjéről.

A hetvenes években nagy sikert aratott a feminista filmjei sorába illeszkedő Az egyik énekel, a másik nem, amelyben két barátnő párhuzamos sorsát követte. 1977-ben férjével létrehozták a Ciné Tamarist, amely nagyobb szabadságot biztosított művészi elképzeléseik megvalósítására. 1985-ös Sem fedél, sem törvény című filmje, amelyben a társadalmon kívül élő csavargólány, Mona életét és halálának körülményeit mutatta be, a Velencei Filmfesztiválon fődíjat kapott. 1995-ben a mozi századik születésnapjára készítette a sztárok egész sorát felvonultató 101 éjszakát. 2000-ben aratott sikert a Kukázók című dokumentumfilmje, amelynek 2002-ben elkészítette a folytatását is. 2008-ban mutatták be a Les plages d’Agnes (Agnes strandjai) című életrajzi dokumentumfilmjét, amelyért 2009-ben a legjobb dokumentumfilmnek járó César-díjat vehette át.

Varda élete végéig dolgozott, 2018-ban került a mozikba az Arcélek, útszélek című dokumentumfilmje, amelyet a nála fél évszázaddal fiatalabb fotós és street artist JR társaságában készített és amelyet tavaly a legjobb dokumentumfilm kategóriában Oscarra is jelöltek, Cannes-ban pedig megkapta a kategória fődíját. A road movie-ban alkotótársával Franciaország eldugott falvaiba látogattak, elbeszélgettek a helyiekkel és portrékat készítettek róluk.

(Via MTI)