Elhunyt Baló György

Baló György - forrás: index.hu

Baló György, televíziós szerkesztő, műsorvezető, a Magyar Televízió volt kulturális igazgatója, Pulitzer- és Prima Primissima díjas újságíró 71 éves volt.

Baló az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol–német szakán diplomázott 1970-ben. Állítása szerint azért itt, mert rossz volt matematikából. Szerinte elsősorban ezért lett újságíró, és nem azért, mert szülei is mindketten újságírók voltak. „Apám a tényekben hitt nagyon, mindig azt mondta nekem, hogy a tények, a tények, a tények” – mesélte erről.

Bár sportriporter szeretett volna lenni, diploma után az MTV Híradójánál kezdett el dolgozni, majd többek között a Panoráma, a Stúdió és a Hírháttér című műsorok szerkesztő-műsorvezetője volt. 1989 és 1990 között az MTV 2-es csatornájának igazgatója és választási irodájának vezetője, majd a Napzárta főszerkesztője volt. 1997-től ő is a kereskedelmi tévék felé fordult, a TV3 vezérigazgatója volt annak 2000-es megszűnéséig. Itt az Esti gyors című műsort vezette. 2000-ben visszatért a Magyar Televízióhoz, az Aktuális és a Záróra című műsorok készítésében vett részt. Később az MTV kulturális igazgatójává nevezték ki, de dolgozott A Hét című heti közéleti műsor főszerkesztőjeként, majd Az Este és A Szólás Szabadsága című háttérműsorokban és a Kedd 21 című vitaműsorban is.

Baló Györgynek nagy tekintélye, elismertsége volt a szakmában. Bár tanított is, azt mondta, hogy arra, hogy mitől működik valaki a képernyőn, hogy mitől lesz valakiből igazi televíziós személyiség, nem sikerült rájönnie. „Vagy elhiszik neki, amit mond, vagy nem hiszik el. Vagy rokonszenvesnek tartják, vagy nem. De hogy ezt hogy lehet megtanulni, arról fogalmam sincs”.

(Via Index)