Filmválogatással emlékeznek Cseh Tamásra az Urániában

Cseh Tamás - forrás: szinhaz.org

Cseh Tamás mozija címmel rendeznek programot március 9-én a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban. A válogatás keretében négy filmet vetítenek, amelyekben az idén tíz éve elhunyt előadóművész, zeneszerző közreműködött.

A programban szerepel Fonyó Gergely Cseh Tamás film című, 2000-ben bemutatott alkotása, valamint az énekes játékfilmes szerepei közül a Még kér a nép (1971, rendező Jancsó Miklós), A turné (1993, Bereményi Géza) és a 6:3, avagy játszd újra Tutti! (1998, Tímár Péter).

A turné és a 6:3… egyaránt 35 milliméteres kópiáról kerül mozivászonra. A vetítéseken mindkét film rendezője személyesen jelen lesz.

Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én, Budapesten hunyt el. 1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett. Egy kivételével ő írta valamennyi Cseh Tamás-lemez szövegét: négy évtized közös munkájának eredménye mintegy húsz album és tucatnyi szerzői est. 1974-től Cseh Tamás a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel.

Cseh Tamás munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2013 szeptemberétől bronzszobor őrzi emlékét a fővárosi Szent Gellért téren.

Cseh Tamás szobra a Szent Gellért téren – forrás: funiq.hu

(Via MTI)