Németországban debütál Kovalik Balázs legújabb Händel-rendezése

Kovalik Balázs - fotó: BTF

Március 16-án a 2012 óta Münchenben élő Kovalik Balázs rendezésében mutatja be a gießeni színház Georg Friedrich Händel Feltámadás című oratóriumát.

A Frankfurttól alig 40 kilométerre fekvő város háromtagozatú színháza évadonként hat opera-premiert tart, melyek közül feltűnően sok a barokk ritkaság, lévén főzeneigazgató, Michael Hofstetter, az elmúlt években kinevelt egy ragyogó barokk együttest. A Feltámadás immáron a hatodik közös munkája a karmesternek és a rendezőnek. Legutóbbi produkciójukat, az UNESCO védettség alatt álló bayreuthi Markgräfliche Opernhaus újranyitó előadását, Hasse Atraserse című operáját a budapesti közönség is láthatta a tavalyi Tavaszi Fesztiválon.

Ide kapcsolódik:
Centiről centire újult meg Bayreuth barokk operaháza

A Feltámadás Händel második oratóriuma, melyet 1708-ban mutattak be Rómában. A pápai fennhatóság alatt álló városban ez idő tájt igen szigorú színházi szabályok uralkodtak: tiltva voltak a cselekményes darabok, Jézus és Mária megjelenése a színpadon, sőt a női énekesek is. Az első előadáson ugyan Margherita Durastanti énekelte Mária Magdolna szerepét, de ebből akkora botrány kerekedett, hogy a rákövetkező napon már egy kasztrált vette át a szólamot.

Ide kapcsolódik:
Kovalik Balázs: „A legjobb kasztrált énekeseket popsztároknak járó rajongás övezte"

Az alig 23 éves komponista oratóriuma a nagypéntek és a feltámadás közti időszakot meséli el. A művet a mai néző számára maga a szüzsé teszi igazán érdekessé, az a mód, ahogy Händel és librettistája Carlo Sigismondo Capece színpadi cselekmény nélkül dolgozta fel a témát. Az alkotókhoz hasonlóan nagy kihívás elé állítja az oratórium a 21. századi színpadra állítókat is. Kovalik Balázs és Sebastian Ellrich díszlet- és jelmeztervező megpróbálta megőrizni a mű filozófiai alapjait, miközben a bibliai figurákból mai hús-vér embereket gyúrtak. Ugyanakkor igyekeztek elkerülni, az egyértelmű, lineáris cselekményt. Az előadás szereplői sincsenek konkretizálva, ám a nézők az egyes jelenetek alapján összerakhatnak maguknak egy történetet, illetve a személyek viszonyrendszerét.

Ide kapcsolódik:
Kovalik Balázs: „Nem az volt a fontos, hogy korszakalkotó legyek” – Videó

A produkcióban a gießeni színház szólistáin kívül fellép Francesca Lombardi Mazzulli, napjaink egyik legkeresettebb barokk énekesnője és a nagy jövő előtt álló fiatal venezuelai férfi-szoprán, Samuel Mariño, akit tavaly áprilisban a Nemzeti Filharmonikusok h-moll miséjének szólistájaként ismerhetett meg a pesti közönség.

Az előadás adatlapja ide kattintva elérhető el.

A Feltámadás a március 16-i premiert követően még hat alkalommal kerül színre az évadban.