„Tapintható” karmesteri pálca készült vak zenészeknek

forrás: indafoto.hu

A Nagy-Britanniában kifejlesztett szenzoros pálcát látásukban korlátozott muzsikusok munkáját is segíti.

Az eszközt a Human Instruments nevű szervezet tagja, Vahakn Matossian brit tervező fejlesztette ki. Munkájában az apja, Rolf Gehlhaar karmester által 2017-ben tervezett Beat Buzz karmesteri pálca inspirálta.

A rádiójelekkel és vibrálással kommunikáló eszköz által küldött jeleket a zenészek csuklójára vagy bokájára erősített vibráló adóvevők érzékelik. Különböző intenzitással és módon vibrálnak és rezegnek, így jelezve, milyen ütemet és dinamikát kér a karmester.

A gyerekkorában, egy szürkehályogműtét következtében megvakult hegedűművész, Abie Baker hegedűművész elmondta: az eszközzel magabiztosan tudja elkezdeni a játékot ugyanabban a pillanatban, mint zenésztársai.

„Korábban a körülöttünk hallható zajokra kellett támaszkodnom. A hegedűszekcióban ülve arra támaszkodtam, hogy hallgattam, a többiek mikor emelik fel a hangszerüket, és csak nagyjából tudtam tippelni, mikor kell belépnem” – így Baker.

„Ez fantasztikus, mert nincs szükség számolásra. Csak érzek egy rezgést vagy kettőt és abból tudom, mikor kell belépnem, és magabiztos lehetek, tudva, hogy jókor teszem. Ez bámulatos”

– tette hozzá a zenész.

Kevin Satizabal szólózongoristának korábban a karmesterhez közel kellett ülnie, és figyelni a lélegzetét, hogy tudja, mikor kezdjen.

„De ha egy nagyzenekar közepén ülsz és mérföldekre vagy a karmestertől, akkor nagyon nehéz egy ilyen információt kiszűrni. Ez a műszer viszont gyakorlatilag hozzákapcsol a karmester mozdulataihoz” – emelte ki. Mint mondta, a zenekaroknak többé nem lehet kifogásuk, miért ne alkalmazzanak látássérült zenészt, hiszen a technológia rendelkezésre áll, hogy ők is szerves részei legyenek a zenekarnak.

A tervező, Matossian azt reméli, hogy 2020-ban már megvásárolható vagy bérelhető lesz.

(Via MTI)