Két új stúdiót kapott a Bartók Rádió

Bősze Ádám műsorvezető (szemben) és Tóth Krisztina technikus a Bartók Rádió új stúdiójában a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai gyártóbázisán 2019. április 5-én - fotó: Bruzák Noémi, MTI

Két, a legmodernebb technológiával felszerelt stúdió épült a Bartók Rádió számára, mindkettőt saját forrásból hozta létre a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), kevesebb mint fél év alatt – mondta Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója az április 5-i sajtóbejáráson.

„Korábban ideiglenes stúdiókban dolgoztunk az MTVA óbudai telepén. Most olyan stúdióteret kaptunk, amely a világon bárhol megállná a helyét. Vadonatúj technikai berendezésekkel, DHD pultokkal, a korábbinál jóval több monitorral, mikrofonokkal, kábelekkel, lehetőséggel számolhatnak a műsorkészítők. A műsorvezetők két-három vendéggel tudnak egyszerre beszélgetni” – fogalmazott a Devich Márton.

Az ország egyetlen országosan fogható klasszikus zenei rádiója, a Bartók 2-es stúdiójába ezentúl akár kisebb zenekarok is beférnek és előadhatják produkciójukat.

Devich Márton kitért arra, hogy a rádióhallgatók sokkal jobb hangzást kapnak, mivel a külső zajokat most már teljesen ki tudják szűrni. „Méltó környezetet kaptunk csatornáinkhoz” – fogalmazott.

Ide kapcsolódik:
Új műsorral jelentkezik Bősze Ádám és Vashegyi György a Bartók Rádión

A csatornaigazgató szólt arról, hogy az immár a Bartók 2-es stúdiójából naponta 6 órától 12-ig, illetve 15-től 19 óráig megy élőben az adás. A Bartók 1-es produkciós stúdió, ahol az összejátszott műsorok felvételei, illetve utómunkálatai zajlanak. A Bartók 2-es stúdiójába nagyképernyős televíziókészülékeket is beépítettek, amely a műsorkészítésben, az élő adásban és a dekorációban egyaránt többletet tud adni.

Bemutatták a Magyar Rádió új stúdióit – fotó: Bruzák Noémi, MTI

„Az új stúdiók kialakításának projektje a múlt év őszének végén indult, az építkezés az év vége felé kezdődött és határidő előtt fejeződött be” – mondta a tizennégy fős stábot irányító Devich Márton.

(Via MTI)