Szijj Ferenc: „Karinthy ma is szól hozzánk”

Karinthy Frigyes és Szijj Ferenc - montázs: Papageno

A Literárium Vers-estek a Müpában sorozatának fontos mozzanata, hogy az utókor egy „érintettje” válogat a műsor középpontjába állított lírai életműből: olyan mai pályatárs, akit a hajdani költő megszólított, akire hatást gyakorolt – akkor is, ha ez a hatás nem a felszínen mutatkozik meg. Karinthy Frigyes verseiből Szijj Ferenc készített összeállítást. A Nyugat nagy alakja, Kosztolányi barátja már a maga korában is inkább az Így írtok ti és a Tanár úr kérem alkotójaként, mint versek szerzőjeként élt a köztudatban, és a lírikust ma is háttérbe szorítja a paródia, a humor nagymestere. Május 13-án este együtt fedezhetjük fel Karinthyt, a költőt a Fesztivál Színházban!

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

A programajánló úgy fogalmaz, hogy a humoros Karinthy mellett szinte semennyi szó nem esik Karinthy Frigyesről, a költőről. Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy alig-alig olvasunk ma Karinthy-verseket?

– Ennek több oka is lehet. Az egyik talán az, hogy rengeteg zseniális humoreszket írt, és ezek elveszik a teret a recepcióban az életmű más részeitől, a versektől, a színdaraboktól, a novelláktól. A másik ok az lehet, hogy a kései, igazán nagy versei formájuk miatt nem alkalmasak a könnyű befogadásra: túl hosszúak, félig-meddig szabadversek, többnyire nem adnak elegáns és bölcs megoldást a felvetett súlyos élet- és sorsproblémákra. A harmincas években, az avantgárd viharai és divatja után volt egy erős tendencia a magyar költészetben a klasszicizálódás irányába, gondoljunk csak József Attilára, Kosztolányira és Babitsra – őket tekintjük utólag fősodornak. Karinthy ezzel szembement, már-már avantgárd hevülettel írta a Tandori által „félhosszúnak” mondott verseit, amelyek így némileg kortalanná váltak, ennélfogva akár kortárs szövegeknek is tekinthetjük őket.

Ide kapcsolódik:
Új verseskötet jelent meg Karinthy Gábor eddig kiadatlan költeményeivel

– Ön szerint melyek azok a Karinthy által tárgyalt problémák, amelyek ma is megszólítanak minket?

– A versekből kihüvelyezhető fő témák ma is aktuálisak: az egyik a sors, számvetés valamilyen élettörténettel, amely komolyan érinti az identitás fogalmát is, a személyiség mélyebb rétegeit. A másik téma, amely persze kapcsolódik ehhez, a megszólalás lehetősége, mikéntjének kínzó kérdése, a megszólalás értelme a kor közömbösségét tekintve – ez is kérdés, de a kérdéssel Karinthy már választ is adott, mert mint jeleztem, ez ügyben egyszerűen nem törődött a korral. Ugyanakkor megnyugtató válasznak se nevezném. Mindenesetre szerintem ez hihetetlenül izgalmas dolog, és nagyon megéri belehallgatni a verseibe.

– Úgy tűnik, mintha az irodalomtudomány végre kezdene tudomást venni a Karinthy-életmű lírai darabjairól is, hiszen az elmúlt években több monográfia is napvilágot látott a témában (Balogh Gergő: Karinthy nyelvet ölt; Beck András: Szakítópróba). Hogyan látja Ön, van-e hatása a Karinthy-verseknek a mai költészetre?

– Nem hinném, hogy ez a hatás közvetlen lenne – bár például Nihil című verse, amelyről Beck András könyve szól, akár ma is megjelenhetne az Élet és Irodalomban. Más kérdés, hogy Beck András épp azt próbálja kideríteni, miért nem volt hatása ennek a különös versnek az utókorra. A közvetett hatás meg nehezen nyomon követhető, tehát végül is nem tudjuk. De elég lenne, ha a verseknek mai közönségre lenne hatásuk, és nem csak bizonyos ünnepi alkalmakkor.

Ide kapcsolódik:
Karinthy Márton: „A kezdetektől a Karinthy-hagyomány ápolása volt a célom”

– Milyen szempontokat figyelembe véve válogatta össze az eseményen elhangzó költeményeket, és miért éppen ezekre a szövegekre esett a választása?

– Két szempontot vettem figyelembe: egyrészt azt, hogy nekem mi tetszik, tehát inkább azok a versek, amelyek nem követik annyira a konvenciókat, kevéssé „retorizáltak”, például két lélegzetelállítóan modern vers, a Nihil és a Vacsora, valamint a kései versek közül a Karácsonyi elégia és az Üzenet a palackban. Másrészt arra is ügyeltem, hogy azért változatos legyen a válogatás, a költő több arcát is megmutassa, például a könnyed, kuplészerű versek szerzőjét. A változatosság érdekében egyébként várhatóan néhány versparódia is elhangzik majd, sőt pihentetésül néhány olyan humoreszk is, amely valamiképpen a költészetre reflektál (vagy úgyszólván költői magasságokba emelkedik, lásd: Buxbaumné, a fa). Harmadik szempontként figyelembe kellett vennem az előadhatóság szempontját is.

– A Vers-estek összeállítását mindig olyan alkotókra bízzák, akiknek művészetét megérintette az előadás középpontjában álló szerző. Ön mikor figyelt fel a Karinthy-líra értékeire?

– Nekem Karinthy úgyszólván gyerekkori kedvencem (mint sokaknak, gondolom). Már középiskolás koromban faltam az Így írtok tit és a humoreszkeket (a novellákat és a regényeket is), és a rajongásom és a kapcsolatom Karinthyval azóta is megmaradt, ellentétben sok olyan szerzővel, akiket akkoriban olvastam. Lírájára később találtam rá, talán, mert amit mindig elmondtak tőle („nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”), abban riasztott az önsajnálati nagyotmondás vagy a litániázó versszerkesztés.

De általában az a sejtésem, hogy Karinthy valamiképp jelen van a kulturális tudatban, a szellemi környezetben.

Többféleképpen is: a humoreszkekkel, a paródiákkal, a halandzsával, az Utazás a koponyám körüllel, a kávéházi nosztalgiával – és egy kávéházi sarokasztal mélyén talán a versekkel is. Volt egy olyan terve, hogy a temetésén majd filmről beszédet intéz a gyászolókhoz. Ez sajnos nem valósult meg, de amúgy mintha mégis megvalósult volna: Karinthy ma is szól hozzánk.