Megható emlékkoncertet adott a Fesztiválzenekar Dél-Koreában – Videó

Fischer Iván - fotó: Stiller Ákos

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar dél-koreai turnéjának koncertjeit a dunai hajóbalesetben elhunyt áldozatok emlékének szentelte.

„Mély szomorúsággal hallottam a súlyos dunai baleset hírét, és szeretném részvétemet kifejezni az áldozatok családtagjainak. A Budapesti Fesztiválzenekarral júniusban Dél-Koreába utazunk, ahol a balesetben elhunytakra emlékezünk. Mindegyik koncertünk elején előadunk egy művet az áldozatok tiszteletére” – mondta korábban Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

Az együttes tagjai a szöuli koncertprogram elején egy koreai dalt adtak elő, mely a végtelen várakozásról szól:

Emlékezés Szöulban

Kedves Közönségünk! Elnézést kérek, hogy csak most jelentkezem, de a stábbal együtt azon dolgoztunk eddig, hogy Önök is részesei lehessenek, és teljes egészében átélhessék a részvétnyilvánítás pillanatait Szöulban. A magyar fordítást is rátettük a videofelvételre, hogy mindenki érthesse, hiszen az Önök követei is vagyunk. Az egész ország nevében beszélt Fischer Iván, hatalmas ereje volt a szavainak. Ami a felvételen nem látszik, az a sok száz könnyes szem velünk szemben. Alig tudunk énekelni, olyan pillanatok ezek. Köszönjük, hogy Önök ilyenkor is velünk vannak. Még három városban emlékezünk – minden koncertünk elején. Biró Ági

Közzétette: BFZ – Budapesti Fesztiválzenekar – 2019. június 26., szerda

„Szeretnénk ezekkel a koncertekkel szimbolikusan Magyarország és Budapest együttérzését is kifejezni” – tette hozzá.