Művészeit díjazta a Radnóti Színház

Radnóti díjazottak - fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Öt bemutatóval, számos szakmai programmal, 202 előadással, a tavalyihoz képest nyolcezerrel több látogatóval (58 393) és 100,19%-os látogatottsággal zárta az idei évadot a Radnóti Színház és külső helyszínei. Kováts Adél színházigazgató az évadzáró társulati ülésen kiosztotta a radnótis díjakat.

A társulat megosztva Martinovics Dorinának és Sodró Elizának szavazta az évad legjobb színésznő díját, a legjobb színész pedig Schneider Zoltán lett. A színház nem színész dolgozójának díját Ágoston Gábor hangosító vehette át. Kicsi-díjat is osztottak a legjobb epizódszerepért, amelyet megosztva Rusznák András és Porogi Ádám nyert el. A közönség pedig a legjobb és legszeretettebb színészének Lovas Rozit választotta, ami rendhagyó, hiszen most először kapta színésznő a közönségdíjat.

Ide kapcsolódik:
Sodró Eliza: „Lassan kikristályosodott, melyik ballada milyen hangokat fúj bennem”

A Radnóti Színház mögött éppen egy építkezés zajlik, ami miatt ez az évad már egy jóval kisebb színpaddal és öt vendéghelyszínnel valósult meg. Ehhez az átmeneti évadhoz a színház az EMMI-től kapott támogatást. A Radnótit nem újítják fel, nem költözik, az otthoni játéktere lett szűkebb és a nagy díszleteket igénylő előadásaival vendégeskedik több helyszínen. Ez a helyzet marad előreláthatólag 2021 januárjáig, amikor visszakapják a színház érintett területét. Komoly erőpróba ez a teátrum minden munkatársának, ennek ellenére remek eredményeket produkált a teljes társulat.

Ebben az időszakban is folyamatos támogatásáról biztosította a színházat a fenntartója, Budapest Főváros Önkormányzata. Kováts Adél igazgató méltatta és külön megköszönte mindenki munkáját, szép és nehéz évadnak nevezte az ideit.

Június 10-én és 11-én Pozsonyban az Eurokontext Fesztiválon nagy sikerrel játszotta a társulat az Egy piaci nap című előadásunkat. Június 7-én fényesen szerepelt a POSZT-on a 10. Az előadás elhozta a szakmai zsűri több díját is:

Legjobb rendezés: Sebestyén Aba

Legjobb színházi zene: Cári Tibor

A színészzsűri különdíja a legjobb női alakításért: Sodró Eliza

Ide kapcsolódik:
Kerek a világ

A legszívmelengetőbb díjat, a Közönségzsűri különdíját is megkapta az előadás, ami nemcsak azért jelentős, mert a közönségzsűri átlagéletkora 25 év volt, így a jövő generációja legjobb előadásnak tartotta, hanem azért is, mert a 10 olyan csapatmunka, amilyen nagyon ritkán valósul meg a színpadon.

POSzT díjazottak – fotó: Körtvélyesi László

A 2019/2020-as évadban továbbra is 7 helyszínen játsszák az előadásaikat, és további bemutatókkal bővül a repertoár. Hegymegi Máté rendezése nyitja majd az évadot. A további bemutatókra Kováts Adél Szilágyi Bálintot, Alföldi Róbertet, Valló Pétert, Szőcs Arturt és Schwechtje Mihályt kérte fel.