Ausztrál alkotók szerint meg kell változtatni az operák nőképét

PIllangókisasszony - forrás: Opera Australia

Nem csupán ausztrál zeneszerzők, énekesek, zenészek, társulatok művészeti vezetői írták alá azt a nyilatkozatot, amelyben felszólítják az ország operaházait és operát játszó társulatait, hogy a bemutatott előadások tükrözzék a nemi egyenlőséget és sokszínűséget.

Idén áprilisban a Nők láthatatlansága az operákban címmel tartottak egy konferenciát Brisbane-ben, amelynek középpontjában az opera előítélessége, szexizmusának strukturális természete állt, azok a kirekesztő érvényű erők, amelyek ma is meghatározzák a műfajt érintő normákat, elvárásokat és gyakorlatot. Ennek hatására kiadtak egy közleményt, amelyben a rendszert érintő, szisztematikus változást követelnek: sokszínűséget minden területen; a nemi eredetű erőszak elutasítását; felismerést, elismerést, segítségnyújtást és támogatást a női, nembináris és más kulturális háttérrel rendelkező alkotóknak; biztonságos, be-/elfogadó környezetet azoknak, akik mást képviselnek, másféle képességekkel rendelkeznek, hogy hallathassák a hangjukat; az ő történeteiket és kreatív munkájukat ugyanúgy tekintsét, mint a férfiakét; olyan új ausztrál operákat rendeljenek és tűzzenek másorra, amelyek a nemi és kulturális sokszínűséget tartják előtérben; a jelenleg vezető pozícióban levők támogassák a kezdeményezést, és hallgassák meg a nyilatkozat készítőit, támogatóit.

Ide kapcsolódik:
Hatvan brit zenei intézmény ígéri, hogy 2022-re fele-fele arányban alkalmaz nőket és férfiakat

Peggy Polias zeneszerző szerint nem elég azt mondani, hogy a jövőre figyelünk: ezeknek a beszélgetéseknek az identitásról, a reprezentációról és a privilégiumokról kell szólni. A konferencián bemutatták Laura Bowler még készülő Laura Sings, azaz Laura énekel című darabját, amelynek témája a nemi erőszak. Erre a szerző felhívta a figyelmet, ellentétben más, férfiak írta operákkal, amelyeknél nincs ilyen előzetes figyelmeztetés, sőt gyakran kulturálisan elfogadott és dicső tettnek minősítik a nőket érintő szexuális vagy fizikai erőszakot, és a szerelem, szenvedély, vágy megfelelő dramaturgiai kifejezésének tekintik. Ez különösen problémát jelent Ausztráliában, ahol hetente egy nőt korábbi házas- vagy élettársa öl meg, a 15 év alatti ausztrál nők egyharmada már volt fizikai erőszak, a nők egyötöde pedig szexuális erőszak áldozata. A nyilatkozat aláírói ezért tartják alapvető fontosságúnak azt, hogy milyen történeteket választanak, ki és hogyan mondja el azokat. Az operák magukat az áldozati szerepnek alávető nőképe nem fogadható el a 21. században.

A nyilatkozat egyik kezdeményezője, Sally Blackwood, aki színházban, cirkuszban, operában és táncszínházban is dolgozott művészeti vezetőként, úgy véli, az opera nem találja a helyét, legitimitását a kortárs kultúrában, ezért ideje átgondolni, mi a műfaj feladata, érvényessége ma. Hozzátette, a kvóta kezdésnek jó, de át kell értékelni a nők elleni erőszak ábrázolását. Blackwood szerint hatalmas mennyiségű mű készül a mainstreamen kívül, fesztiválok megrendelésére, de

ha a fősodorba tartozó operaházak vezetésének gondolkodása nem változik, az opera patriachális múzeumi műfaj marad.

Az Opera Australia művészeti vezetője, Lyndon Terracini egyetért azzal, hogy párbeszédet kell kezdeményezni a nők ábrázolásáról, de fontosnak tartja, hogy a nagy zeneszerzők jelen legyenek a repertoáron, mert darabjaik népszerűek, a közönség pedig gyűlöli a kortárs darabok zenéjét. Hozzátette, felelőtlenségnek tartaná, ha a klasszikus repertoárba tartozó műveket nem játszanák, továbbá kijelentette, hogy ha a közönség úgy dönt, hogy nem akarja ezeket az operákat látni, az majd egy másik beszélgetés alapja lesz. Terracini visszautasította, hogy a szexizmus és az előítéletesség kizárólag az opera műfajára vonatkozik, javasolt, hogy az előadó- és képzőművészet más ágait, a balettet, a festészetet és a szobrászatot is vizsgálják meg.

Ide kapcsolódik:
A közönség nyomására kerültek be női zeneszerzők művei a programba

Kim Williams zeneszerző, több zenei intézmény korábbi vezetője és lapkiadó-igazgató szerint a nézők elég okosak ahhoz, hogy észrevegyék, ha az adott történet egy, azóta meghaladott gondolkodásmódot képvisel. Szerinte a legtöbb opera drámaisága a történetben rejlik, a zene pedig alapvetően ezekből indul ki, tehát meglehetősen nehéz egy klasszikus darabba a mai érzékenységnek megfelelően beavatkozni. Williams úgy gondolja, minél több új darabot kell rendelni, és bízni kell a közönségben, hogy azok iránt is érdeklődni fog.

Lindy Hume rendező szerint a kulcs az, hogy

minél több nő kerüljön kreatív alkotói helyzetbe, akik női szempontból állítják színpadra a jól ismert műveket.

Az általa rendezett, szakmai sikert aratott Don Giovanniban a főhős nem az a kedves nőfaló volt, aminek gyakran ábrázolják, hanem egy sorozatos nemi erőszakot elkövető férfi. Hume elmondta, nem biztos abban, hogy ilyen radikális szemszögváltás minden opera esetében működik, de kortárs szempontok mentén kell olvasni a régi történeteket.

Ide kapcsolódik:
Meghatározza-e a biológiai nem a hangszerválasztást?

(Via ArtsHub.com, The Sydney Morning Herald 1, The Sydney Morning Herald 2)