Radu Lupu zongoraművész nyugdíjba vonul

Szerző:
- 2019. július 6.
Radu Lupu - forrás: BFZ

A zongoraművész kiadott nyilatkozatában megerősítette, hogy az évad végétől visszavonul.

- hirdetés -

A romániai születésű Radu Lupu első zongoraleckéit Lia Busuioceanu-nál vette hatéves korában. 12 évesen, saját műveivel lépett fel először a nyilvánosság előtt. Három versenyen is első helyezést ért el: 1966-ban a Van Cliburn, 1967-ben az Enescu International, 1969-ben pedig a Leeds International versenyen.

Radu Lupu a világ összes nagy zenekarával fellépett már, beleértve a Berlini Filharmonikusokat (akikkel az 1978-as Salzburgi Ünnepi Játékokon debütált Karajan vezényletével), a Bécsi Filharmonikusokat (az 1986-os Salzburgi Ünnepi Játékokat nyitották Muti vezényletével), a Concertgebouw Zenekarral, valamint a legnagyobb londoni és amerikai zenekarokkal. Első jelentősebb egyesült államokbeli fellépései közé tartozik 1972-es New York-i szereplése a Clevelandi Zenekarral Barenboim vezénylete alatt, valamint előadása a Chicagói Szimfonikus Zenekarral és Giulinivel. Fellépett az összes neves zenei fesztiválon.

A Decca lemezkiadóval készített felvételei között megtalálhatóak Beethoven zongoraversenyei, Brahms 1. zongoraversenye, Grieg és Schumann zongoraversenyei, Mozart összes hegedű- és zongoraszonátája Szymon Goldberggel, Debussy és Franck hegedű- és zongoraszonátái Kyung Wha Chunggal, valamint Beethoven, Brahms, Schumann és Schubert szóló zongoraművei. 1995-ben két díjat is nyert az „Év Legjobb Hangszeres Felvétele” kategóriában: egy Grammyt Schubert D. 664-es jegyzékszámú A-dúr szonátájáért és D. 960-as jegyzékszámú B-dúr szonátájáért, valamint az Edison-díjat Schumann Kinderszenen, Kreisleriana és Humoreske című műveiért.

2006-ban Radu Lupu két díjat is nyert: a Premio Internazionale Arturo Benedetti Michelangeli-díjat és az (Olasz Kritikusok Társasága által odaítélt) Abbiati-díjat, amit akkor második alkalommal vehetett át, az elsőt 1989-ben nyerte.

A 73 éves művész törékeny egészségi állapota miatt az elmúlt időszakban egyre gyakrabban volt kénytelen lemondani fellépéseit. Néhány napja Svájcban, Steven Isserlis csellóművésszel adott koncertet, és nem kizárt, hogy ez volt Lupu utolsó színpadra lépése.

A zongoraművész szintén egészségügyi okokból mondta le a Budapesti Fesztiválzenekarral való közös koncertjét, amelyekre 2017. január 21-én, 22-én és 23-án került volna sor. A hangversenyeken így Robert Schumann a-moll zongoraversenye helyett Várjon Dénes előadásában hallhattuk Beethoven 3. (c-moll) zongoraversenyét

(Via BFZ, Slipped Disc)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo