Aki megalapította a zenetörténész képzés első hazai műhelyét

Szabolcsi Bence - forrás: Zeneakadémia

Szabolcsi Bence 1899. augusztus 2-án született és 1973. január 21-én hunyt el Budapesten.

A Baumgarten- és kétszeres Kossuth-díjas zenetörténész 1917 és 23 között Budapesten jogot, irodalomtörténetet és filozófiát hallgatott, majd Lipcsében zenetudományt, művészettörténetet és történelmet tanult. A zeneszerzés alapjaiba a budapesti Zeneakadémián Kodály Zoltán, Weiner Leó és Siklós Albert vezette be, míg Németországban Karg-Elert irányításával fejleszthette tudását. 1923-tól zenekritikusként, szerkesztőként és kiadói lektorként dolgozott.

Társszerkesztője volt a Zenei Szemlének (1926–29), valamint Tóth Aladárral közösen az 1930-31-es Zenei Lexikonnak. 1936-ban tagjává választotta a londoni Royal Asiatic Society, két évvel később pedig a Nemzetközi Zenetudományi Társaság. 1940-ben lett tagja a Nemzetközi Népzenei Tanácsnak, 1960-ban pedig a finn Kalevala Társaságnak.

A háború után 1945-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetörténet tanáraként dolgozott, majd hat évvel később megalapította, és haláláig irányította a zenetörténész képzés első hazai műhelyét, a zenetudományi tanszakot. 1950–1956 között az Új Zenei Szemle, 1960-1973 között a Magyar Zene, majd a Studia musicologica szerkesztő bizottságának tagja volt, az utóbbinak Kodály Zoltán halála után, 1967-től szerkesztője is lett.

Ide kapcsolódik:
Térképen böngészhető népzenei adatbázist készített a Zenetudományi Intézet

1951–1956, valamint 1959–1961 között elnöke lehetett a Magyar Zeneművészek Szövetségének. Bartha Dénessel szerkesztette a Zenetudományi tanulmányok tízkötetes könyvsorozatát (1953–62). 1961-ben megalapította és 1973-ig igazgatóként irányította az MTA Bartók Archívumát, amely 1974 óta Zenetudományi Intézetként működik.

Szabolcsi Bence annak a századforduló táján született nemzedéknek volt a tagja, mely (Molnár Antallal, Tóth Aladárral, Major Ervinnel és másokkal) a korszerű magyar zenetudomány megteremtését tűzte ki céljául.

Szabolcsi hármas feladatot vállalt:

  • a magyar nyelvű, modern zenetörténetírás alapjainak lerakását,
  • az új zenetörténeti-zenetudományi irodalom fórumainak és olvasótáborának megteremtését és
  • pedagógiai munkásságával újabb zenetörténész-nemzedék felnevelését.

A német filológus iskola vizsgálati módszerei mellett magáévá tette a francia tudomány (Taine, Rolland) történeti szemléletét és stiláris igényeit. Bartóktól és Kodálytól eltanulta az élő hagyomány az írottal való összehasonlításának módszertanát. A zenetörténet mint önálló irodalmi műfaj, Szabolcsi munkásságával jelenik meg a magyar szellemi életben. Tudományos munkásságával, Bartók és Kodály példáját követve, szellemi hídverésre törekedett Kelet és Nyugat között. Első magyar nyelvű publikációja Mozarttal, az első két német nyelvű Kodállyal, illetve a régi magyar zenetörténet kérdéseivel foglalkozott.

Ide kapcsolódik:
„Kodály szemléletet adott, a módszert a pedagógus választja meg”

Az 1920–30-as években bejárta a Duna menti országokat, hogy összegyűjtse, majd közzétegye a régi magyar zenetörténeti emlékeit. Útjainak eredményeképpen 1928–1954 között tíz alapvető tanulmányt írt a magyar zene történetéről a középkortól a 19. századig. Ezek A magyar zene évszázadai c. gyűjteményes kötetekben jelentek meg (1959, 1961). Ugyanennek az anyagnak más elvű, antológiaszerű összefoglalása A magyar zenetörténet kézikönyve (1947). Az 1930-as évek közepétől terjesztette ki kutatásait az egyetemes zenetörténet jelenségeinek és összefüggéseinek vizsgálatára: Bevezetés a zenetörténetbe (Bp., 1936); A zene története (Bp., 1940); Beethoven (Bp., 1947); Európai virradat. A klasszikus zene kialakulása Vivalditól Mozartig (Bp., 1948). Kétirányú „keleti” és „nyugati” – kutatásainak monumentális szintézise fő műve: A melódia története (Bp., 1950).

Szabolcsi Bence írta az első, tudományos hitelű magyar Bartók-életrajzot (1955). Új kutatási területet nyitott meg a Liszt kései korszakát vizsgáló tanulmánya is: Liszt Ferenc estéje (Bp., 1956).

Élete utolsó hónapjaiban adta közre válogatott Kodály-tanulmányait (Úton Kodályhoz, Bp., 1972). Kutatásainak két fő területét egy-egy hanglemez-antológia formájában is közreadta (Musica Hungarica, Bp., 1965; Musica mundana, Bp., 1975). A Szabolcsi-életmű kiadása Bónis Ferenc szerkesztésében 1977-től indult meg.