Ázsia egyik legjelentősebb hangversenytermében, a tokiói Suntory Hallban lépett fel nagy sikerrel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.
- hirdetés -

Az együttest Kobajasi Kenicsiró vezényelte, a koncerten részt vett az idén lemondott Akihito császár és felesége Micsiko, „amely egyedülálló a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok történetében, hiszen először jelent meg japán császári pár magyar szimfonikus zenekar koncertjén anélkül, hogy ennek protokolláris okai lettek volna” – olvasható a zenekar a közleményében. A magyar együttes Dvořák-műveket adott elő a koncerten.
„A közönség vastapsa mellett az idős császári pár elismerését fejezte ki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara magas művészi játékát hallgatva és külön örömének adott hangot, hogy a koncerten a magyar művészek mellé Kobajasi Kenicsiró néhány nagy tehetségű fiatal japán muzsikust is beültetett”.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának húsz napos ázsiai hangversenykörútja augusztus 28-án indult. A több mint 80 taggal utazó szimfonikus együttest a Kobajasi Alapítvány névadója hívta meg Japánba.
Az együttes tokiói koncertet megismétli Nagojában, ahol az est szólistája az anyai ágon magyar származású fiatal zongoraművész Mijudzsi Kaneko lesz. A zenekar ázsiai koncertkörútját Kínában folytatja.