Alfons Mucha műveiből nyílik kiállítás Kecskeméten

Forrás: muchafoundation.org

Szeptember 5-től látogatható a szecesszió emblematikus művésze, a cseh Alfons Mucha műveiből rendezett tárlat a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben. Loránd Klára, a gyűjtemény igazgató-kurátora elmondta: kevés olyan mester van, akinek az életműve ennyire elválaszthatatlanul szervesült korának vizuális kultúrájával.

Mucha kompozíciói a francia art nouveau életstílusát szólaltatják meg, és legjelentősebb műveinek születése egybeesik az „új művészet” virágkorával – mondta a kurátor. Párizs a művészetek fellegváraként ebben az időben egész Európából magához vonzotta a tanulni vágyó akadémistákat, a valódi képzőművész profétákat és a magukat annak vélőket. Rengeteg, illusztrációkban gazdag újság, folyóirat, magazin jelent meg megélhetést adva sokaknak, köztük Muchának is. Élénk társasági élet folyt a kávéházakban, számtalan irodalmi szalon, galéria, színház működött, és ekkor terjedtek el az „utca művészetének” titulált sokszorosított plakátok. Mucha felfedezésében és szárnyalásában jelentős szerepet játszott a kor ünnepelt színésznője, Sarah Bernhardt, hiszen a neves művésznő megrendelésére, a Gismonda bemutatójára készített plakát sikert és további megrendeléseket hozott a képzőművésznek.

Ide kapcsolódik:
Részvényrajzolóból a szecesszió világsztárja

A kecskeméti kiállításon a Lorenzaccio és a Medea előadások plakátjai láthatóak, mely kőnyomatok már a kiforrott művész teljes eszköztárát felvonultatják: a szecessziós motívumkincset, a kecses női figura középpontba állítását, a szokatlanul hosszú és keskeny formátumot.

Mucha széleskörű ismertségét dekoratív pannói hozták meg. Több változatban jelent meg a Virágok sorozat, amelyből a Szegfű, a Rózsa és a Nőszirom látható Kecskeméten. Mucha legnevesebb könyvillusztrációi közé tartozik a mindössze 152 példányban megjelent ritkaság, az Ilsée, Princesse de Tripoli, amelynek néhány lapja szintén látható lesz a kecskeméti tárlaton.

Ilsée, Princesse de Tripoli – forrás: muchafoundation.org

A szecesszió meghatározó alakja az iparművészet számtalan területén alkotott időtálló műveket a mai marketing és dizájn eszközeit felvonultatva. Luxuspezsgőt, édességeket gyártó cégek megrendelésére csomagolást, étlapot, szóróanyagot rajzolt elmaradhatatlan figuráival. Mucha addigi életműve összefoglalásának tekinthető az 1902-ben megjelent, 172 táblából álló Documents décoratifs kiadványa, amelyben briliáns rajztudással sorakoztatja fel legfontosabb motívumait.

A 19. század végén a modern képalkotás eszközévé vált a fényképezés. A cseh mester kortársaihoz hasonlóan modellfotók sokaságát készítette el egy-egy kompozíciójához. A Kecskeméten bemutatott felvételek művészi módon ragadják meg a pillanatba merevített mozdulatot. Alfonz Mucha az utókornak önmagáról készített fényképeket is hagyott örökül.

Loránd Klára elmondta: a kiállítás kurátorai, Bozsó János és Nátyi Róbert mintegy kétéves előkészítő munka után láthattak neki a Gallery of Art Prague-tól kölcsönzött 62 műtárgyból álló kollekció rendezésének.

A Mucha, a szecesszió vonzásában című tárlat december 1-jéig látogatható a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben.

(Via MTI)