Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus. Hosszan tartó, súlyos betegség után otthonában érte a halál szeptember 13-án, délután. Temetéséről később intézkednek.
Az író a magyar próza világszerte egyik legismertebb alakja, művei egyebek mellett angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg.
Konrád 1933-ban született Berettyóújfalun, módos, polgári zsidó családba. Szülei világát 1944-ben elsöpörte a holokauszt, ami nemzedéke összes túlélőjéhez hasonlóan Konrád számára is élete végéig meghatározó élmény marad. Szüleit letartóztatta és Ausztriába hurcolta a Gestapo, ami utóbb szerencsének bizonyult, mert a városka teljes zsidó lakosságát Auschwitzba vitték el, ahonnan nagyon kevesen tértek vissza. Konrád úgy tudta, hogy a zsidó elemiből, ahova járt, minden osztálytársát elvitték és megölték. Ő maga azonban a deportálás előtti napon fel tudott menni Budapestre, ahol növérével, Évával együtt egy védett svájci házban túlélték a vészkorszakot.
1945 februárjában mentek haza Berettyújfalura, ahova júniusban a szülők is hazatértek – így lett a család egy elpusztított közösség viszonylag szerencsés túlélője. 2001-ben gyerekkori megpróbáltatásairól önéletrajzi regényben számolt be Elutazás hazatérés címmel. A következő évben Konrád Debrecenbe került, és a Református Kollégium diákja lett, majd egy évvel később a budapest Madách Gimnáziumban folytatta a tanulmányait.
A történelmi megpróbáltatások azonban nem értek véget, 1950-ben a berendezkedett kommunista diktatúra elvette szülei házát és üzletét, ezért ők is kénytelenek voltak a fővárosba költözni. Konrádot 1951-ben felvették az Egyetemi Orosz Intézetbe, de két évvel később polgári származása miatt kizárták. Tanulmányait azonban folytathatta a magyar szakon, ahol 1956-ban diplomázott. Publikálni 1955-ben kezdett az Új Hang folyóiratban, 1956 őszén pedig az Életképek folyóirat szerkesztőségébe került. Csatlakozott a forradalmi nemzetőrséghez, de állítása szerint a vállán lógó géppisztolyt soha nem használta, csak járta a felkavarodott várost, hogy átélje, ami történik. Novemberben, a szovjet hadsereg bevonulása és a forradalom leverése után barátai, unokatestvére biztatták, hogy menjen el nyugatra, de ő inkább maradt, bár még nővére, Éva is emigrált. Konrád az első években alkalmi munkákból élt, lektorált, korrepetált, fordított, segédmunkás volt.
Az élete 1959-ben kezdett rendeződni, amikor gyermekvédelmi felügyelő lett a VII. kerületben. Az itt töltött hét évből írta A látogató című regényét. Az 1960-as évek elején bekapcsolódott a megélénkülő szellemi életbe, és barátságot kötött a fiatal, nyugatos szellemű értelmiség vezéralakjaival, Hernádi Gyulával, Mészöly Miklóssal, Fehér Ferenccel, Sükösd Mihállyal, Jancsó Miklóssal és Makk Károllyal. Közben lektor és szerkesztő lett egy könyvkiadónál, és sorra jelentek meg esszéi irodalmi folyóiratokban.
Első regénye, A látogató 1969-ben jelent meg, és egy olyan hosszú irodalmi pályafutás kezdetét jelentette, ami gyakorlatilag élete végéig eltartott: kitartó rendszerességgel publikált, majdnem negyven kötete látott napvilágot. Közben 1965-től már a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet tudományos munkatársa végzett városszociológiai kutatásokat, 1969-ben például munkatársával, Szelényi Ivánnal közösen az új lakótelepek szociológiai problémáiról írt könyvet, valamint Pécsett és Szegeden is dolgoztak.
A látogató közönségsikert aratott, és meghozta az ismertséget Konrádnak, majd a nemzetközi elismerést is, ugyanis 1987-ben megjelent angol nyelven a Penguin kiadónál. A regényhez a kor egyik legismertebb amerikai kritikusa, Irwin Howe írt előszót, amiben Konrád „groteszk-lírai töprengéseit” a kor európai irodalmának élvonalába sorolta. Konrád ezt a nemzetközi elismertséget élete végéig megtartotta – ő lett „a kelet-európai író”, akit mindig megkérdeztek a nyugati lapokban a térség problémáiról, és mindig odafigyeltek a véleményére.
Urbanisztikai élményvilága segítette A városalapító című regényének (1977) megírását. A látogató nyelvi, formai kísérletét, metaforikus sűrítéseit és halmozásait második regényében radikálisan továbbvitte. „Hier spricht ein Wahnsinniger” (Itt egy őrült beszél), írta az egyik német kritikus komoly elismerések kíséretében.
A városalapító magyarul csak cenzúrázott formában jelenhetett meg a Magvető Könyvkiadónál 1977-ben. Külföldön megjelent többek között a Suhrkamp, a Seuil, a Harcourt, Brace and Jovanovich kiadóknál, valamint Philip Roth Penguin sorozatában Carlos Fuentes előszavával.
Az együttműködés Szelényi Ivánnal idővel barátsággá mélyült, tapasztalataik összegzéseképpen kialakult egy társadalomelméleti koncepció vázlata, amelynek alapján 1974-ben megírták Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyvüket. Közösen béreltek egy falusi házat Budapest közelében, Csobánkán, és kialakították az együttes írás módszerét, amire időt is tudtak szakítani, mivel Konrád György 1973 júliusában a politikai rendőrség nyomására elvesztette állását. Fél évig a dobai munkaterápiás elmegyógyintézetben dolgozott segédápolóként. Ekkoriban már a kritikai értelmiség határozottabb föllépéssel szerveződött, megjelentek a demokratikus ellenzék tagjainak előzetes tanulmányai és cikkei. Konrád György nagyra tartotta és megpróbálta kijuttatni külföldre fiatal barátjának, Haraszti Miklósnak Darabbér című gyári szociográfiáját. A rendőrség a kéziratot elfogta a határon, az ügyészség 1973 nyarán Haraszti ellen pert indított, Konrádot ügyészi figyelmeztetésben részesítették, az utazástól három évre eltiltották, Harasztit pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
1974 őszén, kevéssel a külföldön megjelentetni szándékozott Értelmiség könyv befejezése után a politikai rendőrség is akcióba lépett, a szerzők minden lakóhelyét lehallgatták, személyi követőkkel vették körül őket, házkutatásokat tartottak, amelynek során Konrád naplójegyzeteinek jelentős hányadát elkobozták, a szerzőket pedig letartóztatták államellenes izgatás címén. Ügyészi figyelmeztetésben részesítették őket, és egyben tájékoztatták őket arról, hogy családostul kivándorolhatnak.
Szelényi Iván élt a lehetőséggel, Konrád maradt, és a belső emigráció életformáját választotta. Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz elrejtett és kicsempészett kézirata több nyelvre lefordítva nyugati kiadóknál jelent meg, és mindmáig számos egyetemen ajánlott olvasmány. 1974-ben a Die Zeit német hetilapnak adott interjúban leszögezte a publikációra vonatkozó alapelveit:
Írom, amit írok, a magyar állami kiadók kiadnak tőlem, amit akarnak, én viszont úgy jelentetem meg munkáimat, ahogy tudom.
Ebben benne volt a honi szamizdat és a nyugati kiadók előzetes cenzúra és engedélyezés nélküli választása. Gyakorlatilag ettől az időtőtől fogva 1989-ig Konrád Magyarországon betiltott szerző volt, semmilyen legális jövedelme nem lehetett. Megélhetését külföldi honoráriumai biztosították. A könyvtárakban munkáit zárt anyaggá nyilvánították, tilos volt a rádióban vagy a televízióban szóhoz juttatni.
1976-ban lejárt az utazási tilalom. Minthogy már két regénye jelent meg német nyelven, a Deutscher Akademischer Austauschdienst (DAAD) berlini művészprogramjának kuratóriuma egyéves ösztöndíjat ajánlott föl neki. Konrád egy évet Berlinben, majd még egy évet amerikai kiadójának ösztöndíja révén az Amerikai Egyesült Államokban töltött. Ezalatt írta meg A cinkos című regényét.
1977 és 1982 között keletkezett két esszékötete, Az autonómia kísértése és az Antipolitika. Ezek az írások már az egész európai politikai statusquo-t tették kérdésessé. Az Antipolitika az európai tömbrendszer alapját, a Jaltai megállapodást, mint az esetleges harmadik világháború kitörésének okozóját ábrázolta. Közép-európai meditációk alcímmel jelent meg a könyv, és egyike volt azoknak a hangoknak, amelyek Közép-Európa kiválását igényelték a szovjet tömbből, mint az európai béke feltételét.
Konrád az elsők között prognosztizálta a vasfüggöny belátható időn belüli eltűnését. Van-e még álom Közép-Európáról című esszéjét 1984-ben olvasta föl a bécsi Schwarzenberg palotában, a bécsi egyetem által neki ítélt Herder-díj átvétele alkalmával. Esszéit az elemzők Adam Michnik, Milan Kundera, Václav Havel, Czesław Miłosz és Danilo Kiš írásaival rokonították. Németországi tartózkodása során kapcsolatba került a független békemozgalommal, amely nem csupán a rakéták számának csökkentéséről beszélt, hanem Európa és benne Németország kettéosztásának felszámolását igényelte.
1973 és 1989 között épül ki az a baráti társaság, amelyben a politikai és művészi szubkultúra találkozott, és amely függetlenítette magát a hivatalos kultúrától. Konrád a sokféleképpen megnyilvánuló demokratikus ellenzék egyik hangadó személyisége volt. Írásait megjelentette az ellenzék szamizdat kiadványaiban, a Beszélőben, a Hírmondóban és más folyóiratokban. Könyveit Demszky Gábor AB szamizdat kiadója jelentette meg. Gondolatait a Szabad Európa Rádiónak adott interjúiból ismerhette meg a szélesebb magyar közönség. 1982 szeptemberétől egy akadémiai éven át a Wissenschaftskolleg zu Berlin vendége, majd a következő évben a New York Institute for the Humanities ösztöndíjasa. Az elkövetkezendő négy évben Konrád megírta a Kerti mulatság (1987) című regényét, amelyet 1988 őszén hazaküldött a Magvető Könyvkiadónak, ekkor már felszabadult a publikációs tilalom alól. 1986-ban Konrád meghívást kapott a Jerusalem Literary Fundtól, és egy hónapot Jeruzsálemben töltött. Főként ekkor írta azokat az esszéket, naplójegyzeteket, zsidó tárgyú meditációkat, amelyeket A láthatatlan hang (1997) című kötetben gyűjtött össze.
1992-ben és 1996-ban Konrád még visszatért Izraelbe, először egy hosszú életrajzi interjúra a Jeruzsálemi Egyetem részére, másodszor a beér-sevai Ben Gurion Egyetemen tartott előadást A zsidóság három útja címmel.
1988-ban az Amerikai Egyesült Államokban, a Colorado College-ban tanított világirodalmat. 1989-ben öt könyve jelent meg Magyarországon.
1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1989-től kezdve, a rendszerváltás első éveiben Konrád aktívan részt vett a magyar közéletben, a demokratikus átalakulás egyik előgondolkodója volt. Alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségenek, kezdeményezője és egyik szóvivője a Demokratikus Chartának. Gyakori szereplője volt mind az írott, mind az elektronikus sajtónak.
1990 tavaszán a Nemzetközi P.E.N. Klub elnökévé választották. Ezt a tisztséget a terminus végéig, 1993-ig töltötte be. Sokat fáradozott a bebörtönzött és üldözött írók szabadulásáért, és kerekasztal konferenciákra hívta meg a szétváló nemzetek íróit a megbékélés érdekében. 1991-től családostul kedvelt nyaraló és munkahelye egy balatonfelvidéki felújított öreg ház Hegymagason. Itt írta többek között Kőóra (1995) és Hagyaték (1998) című regényeit, amelyek a Kerti mulatság világát és figuráit vitték tovább. 1997-től 2003-ig a Berlini Művészeti Akadémia (Akademie der Künste) választott elnöke volt két cikluson át. Konrád volt az ADK első külföldi elnöke, sokat tett Európa keleti és nyugati felének szellemi közelítéséért, a közép-kelet-európai és ezen belül a magyar írók és művészek bemutatásáért. Tevékenységének a német közéletben elismerő visszhangja volt. Elnökségének idején kapta a Károly-díjat (2001) és Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztjét (Das Grosse Verdienstkreuz des Bundesrepublik Deutschland).
Bár a regényeiben, különösképp a Kerti mulatság címűben, továbbá elszórt esszékben Konrád felidézte berettyóújfalui gyerekkorát, két utóbbi regényében – Elutazás és hazatérés (2001), Fenn a hegyen napfogyatkozáskor (2003) – kísérletet tett rá, hogy a dokumentumszerűen pontos történetet a regényes megjelenítéssel ötvözze. Az első mű egy év – 1944-1945 – történetét beszéli el, a második 50 év történetét, a huszadik század utolsó évéből, az 1999-es napfogyatkozás délelőttjétől, és a Szent György-hegy csúcsáról kezdve a visszatekintést. A két regény Európában külön-külön jelent meg, New Yorkban egy kötetbe összeszerkesztve, és megnyerte a Zsidó Könyvtanács első díját a memoár és önéletrajz kategóriában.
2006-ban jelent meg Csodafigurák című kötete, Arcképek, pillanatfelvételek alcímmel. Ezeknek az arcképeknek a többségét barátokról mintázta, egy részüket még életükben. Ezek a portrék folytatják azt a sorozatot, amelyeket Konrád az Író és a város (2004) című kötetben jelentetett meg hosszabb esszék társaságában. Legújabb könyveiben – Kakasok Bánata (2005), Inga (2008), Harangjáték (2009), Vendégkönyv (2013) – költői sűrítéssel életfilozófiáját foglalta össze.
