Nagy sikerrel zárult az első New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Mesterkurzus

Miranda Liu - fotó: Suha Péter

Sikerrel zárult az első New Millenium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Mesterkurzus, amelyet három budapesti helyszínen, a Festetics és Benczúr Palotákban, valamint a Régi Zeneakadémia kamaratermében rendeztek meg augusztus 30. és szeptember 3. között. A Miranda Liu hegedűművésznő – Magyország legfiatalabb koncertmestere – által alapított fesztivál célja az volt, hogy a kamarazenét közelebb hozzák a közönséghez innovatív programokon, délutáni és esti koncerteken egyaránt, külön figyelmet fordítva a repertoár sokszínűségére és arra, hogy a közönség – az ismert művészek mellett – fiatal tehetségeket is megismerhessen.

Miranda Liu hegedűművésznő az USA-ban született és a salzburgi Mozarteumban és budapesti Zeneakadémián végezte tanulmányait, 19 évesen lett Magyarország legfiatalabb koncertmestere a Concerto Budapestnél. Második hazájának tekinti Magyarországot, amelynek zenei életében nagyon aktívan vesz részt nemcsak szólistaként, kamarazenészként és koncertmesterként, hanem innovatív nemzetközi projektek ötletgazdájaként és elindítójaként is.

Ide kapcsolódik:
Georgy Tchaidze: „Vallásos áhítattal fordultam Richter művészete felé”

A programban mesterkurzus és verseny is szerepelt. Király Eszter fuvola, Pókai Eszter klarinét, Szabó Anna hárfa kategóriában kapta az elismerést, mindhárman versenyművel mutatkoztak be szeptember 2-án a fesztivál zárókoncertjén a Central European Strings kíséretében.

New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál

A koncerteken fellépett többek között Miranda Liu hegedűművész, a Central European String Quartet, Érdi Tamás és Nagy Míra zongoraművészek, Klenyán Csaba klarinétművész, Győri Noémi fuvolaművész, Bábel Klára hárfaművész, Móré László brácsaművséz, Bartosz Koziak gordonkaművész Lengyelországból. Először lépett színpadra Magyarországon a fesztivál keretében Georgy Tchaidze zongoraművész Oroszországból, és debütált a Central European Strings kamarazenekar.

A fesztivál több koncertjére már napokkal a koncertek előtt elfogytak a jegyek.

A fesztivál szervezésében és operatív feladataiban a Cadenza Művészeti Ügynökség vállalt szerepet.