Opus Klassik díjat kapott Baráth Emőke és Fischer Ádám

Baráth Emőke (fotó: Raffay Zsófi) és Fischer Ádám (forrás: MTI)

2018-ban alapították meg és adták át először az OPUS KLASSIK német zenei díjat, alapítói között megtalálhatók lemez- és zeneműkiadók, a függetlenek szervezete, valamint fesztiválintendánsok.

Összesen 462 jelölés érkezett a zsűrihez, a 24 kategóriában összesen 46 díjat osztottak ki.

Baráth Emőke Az év fiatal művésze kategóriában vehette át a kitüntetést, aki az Erato kiadásában megjelent debütáló albumával meghódította a német zenei világot – olvasható az Opus Klassik honlapján. Baráth Emőkét Az év énekesnője és Az év szólistája kategóriában is jelölték a díjra Voglio Cantar című, Barbara Strozzi darabjaira fókuszáló lemezéért.

Az év nagyzenekari felvételei között a jelöltek között volt és díjat is érdemelt Fischer Ádám és a Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar Mahler III. (d-moll) szimfóniájának felvételével, amely tavasszal elnyerte a BBC Music Magazine Award díját.

Ide kapcsolódik:
Életrajzi kötet jelent meg Fischer Ádámról - Játék

(Via opusklassik.de)