Papageno Radio
Intermezzo Megszűnik három jelentős, régizenére specializálódott együttes

Megszűnik három jelentős, régizenére specializálódott együttes

A spanyol Scherzo lapra hivatkozva ír arról a Klassik.com, hogy három országban három régizene-együttes szűnik meg.

Az 1987-ben Hugo Reyne barokkfuvola- és oboaművész, karmester által alapított francia La Simphonie du Marais-nak mintegy ötven énekes és hangszeres zenész tagja van, széles repertoárjuk kamarazenét, baletteket és operákat egyaránt felölel.

A bázeli Musica Fiorita 1992-ben jött létre a helyi régizenei akadémia diákjaiból. A Daniela Dolci vezette együttes a későreneszánsz és a barokk kor vokális és hangszeres műveit egyaránt játszotta, a tagok fellépéseik mellett tanítottak is.

A szintén 1992-ben alapított Capilla Real de Madrid a spanyol főváros támogatásával működött. A spanyol és a nemzetközi színtéren is aktív, operákra specializálódott, Óscar Gershensohn vezette együttes az idei évet még túléli, de 2020-ra Madrid már nem biztosítja az anyagi forrásokat, a magántámogatás pedig jelentősen visszaesett.

(Via Klassik.com)

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X