„Az irodalomtörténeten belül kivilágított hely az övé” – Tandori Dezső emléke előtt tiszteleg a Müpa

Tandori Dezső - fotó: Várnagy Tibor

A februárban elhunyt Tandori Dezső életműve csaknem nyolcvan, különféle műfajú saját kötetet és elképesztő mennyiségű műfordítást, egyéb közlést ölel föl, nem beszélve álnéven kiadott munkáiról. A Literárium Extra november 18-­ai Tandori-­estjének szerkesztőivel, Németh Gáborral és Jánossy Lajossal erről az éteri óriásról és lehetséges színpadi jelenlétéről beszélgettünk.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

– Tóth Ákos a Tiszatáj áprilisi számában posztumusz megjelent Tandori-versekhez fűzött kommentáresszéjében arra figyelmeztetett: a hagyományos, időrend szerinti filológiai feltárás mellett azokra a mozgásokra is figyelniük kell majd a Tandorival foglalkozóknak, amelyeket az œuvre maga is folyamatosan művel és fölkínál, és amelyek éppen hogy nem egyirányúak. Hogyan közelíthet egy irodalmi est ehhez az életműhöz?

Németh Gábor: Farkas Zsolt mondta, hogy „az élet rövid, Tandori hosszú”. Úgy alakult, hogy a kilencvenes évek második felére szorosabb viszonyba keveredtem Tandorival, és volt ebben a pár évben valami szenvedély vagy mánia, egyfajta megszállott követése annak, hogy mit ír. Amit publikált, azt én elolvastam. Akkor egy nagyon súlyos dolog derült ki: ha erre hajlandó vagy, egy másik minőség nyílik meg. Van egy olyan szövevény, amely csak akkor tárul föl, ha valóban mindent elolvas az ember. Ha bármit kiszakítasz ebből, az el fog veszteni bizonyos vonatkozásokat, vagy nem fogsz tudni arról a nagyon finom szerialitásról vagy elmozdulásról, amely mondjuk egy motívummal történik. Hogy milyen Tandori gondolkodása vagy viszonya a világhoz, az éppen ezekből a modulációkból derül ki.

Mi, a műsor összeállítói egyszerűen és radikálisan arra gondoltunk, hogy nem csinálunk hosszmetszetet, hanem választunk egy-­két könyvet. Nekünk most szükségszerűen egy konkrét dolgunk van: hogy a Müpa színpadára egy, a lehető legszélesebb körben fogyasztható műsort csináljunk, amely közben fölmutatja ezt a gondolkodásmódot.

Ide kapcsolódik:
A síkság nem sehovaság – 12 mondat a halhatatlan Tandori Dezsőtől

– Fried István a gyászszövegének a Tandori Dezső szabadságáról címet adta. Szintúgy TD szabadságáról és radikalitásáról, a véges és a végtelen közti feszültség rémületéről írt korábban Esterházy Péter. Műsorszerkesztői munkátok közben nektek vannak-e ilyesféle alapszavaitok?

Jánossy Lajos: Nagyon sok ilyen vektor van: a hiányjel, a nulla kilométerkő. Érdekes, hogy ábrák jutnak eszembe, vizuálisan, kalligrafikusan. És ezek meg is jelennek majd a színpadtérben.

NG: Talán nem véletlen, hogy ezek jutnak eszünkbe, hiszen ezek kompaktak, nincs egyértelmű fordításuk. De hát a szövegekben ugyanezt látjuk: „A legrövidebb út egy pont között.”

– Vagy ami két ellentétes fogalom között megnyílik, az eldöntetlenségben hagyott, történő paradoxonokat.

NG: A paradoxon például lehetne alapszó.

JL: Ezt persze már mi vetítjük rá, ő ezt a szót nem forgalmazza. De az egész Tandori, mint minden nagy európai művészet, ennek jegyében áll. Egy Tandori­-szótár összeállítása önmagában nagyon érdekes lenne.

Ide kapcsolódik:
Posztumusz Wessely-díjat kapott Tandori Dezső

– Ott rögtön visszanyernénk valamit a kronologikus életmű-feldolgozás során óhatatlanul elveszőből. Apropó: hogyan kapta az est az 1988-as Tandori-kötet címét: A megnyerhető veszteséget?

JL: Egy ilyen súlyú veszteséget, mint az ő halála, kell úgy földolgoznunk, hogy az ne vereség legyen. Ezért gondoltam azonnal A megnyerhető veszteségre. Végül is minden nagy életmű esetében erről van szó. Abban a pillanatban, amikor a szerző itt hagy bennünket, meg kell azt nyerned, nyerésre kell kihoznod, hogy Tandori nyelvében maradjunk, hiszen így már a lóverseny opciói is szóba jönnek.

Ez a szókapcsolat, a megnyerhető veszteség is rendkívül sűrű.

– Hogyan épül föl a műsor?

NG: Két élesen különváló részből fog állni. Az egyikben egy viszonylag zárt kompozíciót próbálunk megcsinálni Novák Eszter rendezésében, és megtalálni a fennmaradt hangzó és vizuális dokumentumok helyét Zeke Edit, Czakó Zsolt és Oláh Gergely Máté képi és Szelevényi Ákos zenei segítségével. A műsor második fele pedig egy olyan sorozat lenne, amelyben négy­-öt szereplő beszélne a saját személyes viszonyáról a Tandori­-életműhöz.

JL: Van ennek az egész estnek egy olyan előképe, amely irányadó: a Katona Kamrájában a kilencvenes években volt látható és hallható egy írószínház­-sorozat, amelyben Tandorinak több estje is volt egymás után. A jelenlétnek az a szabadsága, amelyet ő ott megvalósított, lebontva a kőszínházi kereteket, egészen kivételes volt. Ez a szabadság volna egy Tandori-esthez illő idea.

Ide kapcsolódik:
Olvasnak-e eleget a fiatalok? - Újra jelentkezik a Müpa irodalmi sorozata

– Ezekkel a fogalmakkal körözünk – TD-nek kedves mozgás! – valami megfoghatatlan körül. Az utolsó kérdésem is ilyen: meg tudnátok fogalmazni, mi az, amit ez a korszakos alkotó elvégzett a magyar irodalomban?

NG: Emlegetni szokás a magyar nyelvnek a – finoman szólva – rigiditását vagy alkalmatlanságát a filozófiára. Ha valami, ez meg van cáfolva ebben az életműben: kiderül, éppen hogy mennyire alkalmasak a szavaink arra, hogy kinyíljanak a reflektált gondolkodásra.

JL: Egy konzervatív avantgárd volt, de inkább a royalista szót használnám, azzal emelném meg a hagyománytiszteletét, ugyanakkor ennek a hagyománynak egy egészen különleges megszüntetve megőrzését. Olyan felkavaró műveleteket hajtott végre, amelyek nem a felszámolásra törtek. Bármilyen klasszikus szerzőt meg tudott érinteni úgy, hogy az a keze alatt átalakult: benne maradt, mint a nemesfémekben, a fémjel, ugyanakkor pedig a Tandori kezében egy másik tárgy lett belőle. Ez, sok más mellett, különleges pozíciót biztosít neki örökre.

A magyar irodalomtörténeten belül kivilágított hely az övé.