Borbély László, Kovács János és a MÁV Szimfonikusok is Artisjus-díjat vehetett át

Daniel Boico, Borbély László és Kovács János

Tíz zenetanár és tíz előadó vehette át kedden az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda elismeréseit komoly- és könnyűzenei kategóriákban.

A szerzők közös jogkezelő egyesülete ezzel a két, tavaly alapított díjjal kíván köszönetet mondani a kortárs darabok elkötelezett terjesztőinek. A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükben a szervezet szakembereiből álló vezetősége dönt.

Az Artisjus Zenetanári Díjjal azokat a zenepedagógusokat jutalmazzák, akik tanári pályafutásuk során nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zene terjesztésére és missziójuk, hogy a felnövekvő muzsikusnemzedékek anyanyelvükként értsék és interpretálják a kortárs magyar zenét.

Ide kapcsolódik:
Daniel Boico: „Készen állok, hogy megbecsültebbé tegyük a MÁV Szimfonikusokat”

Az Artisjus Előadóművészi Díjban azok az előadók részesülnek, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar darabokat, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el ezeket a zeneműveket.

Könnyűzene kategóriában Előadói díjat nyert Gátos Iván zeneszerző, zongorista, billentyűs; Kézdy Luca jazzhegedűs; Lukács Péter (Peta) gitáros, zeneszerző, hangszerelő, hangmérnök; Serei Dániel jazzdobos és tanár, valamint Szalóki Ági énekes, dalszerző.

Az Előadói díjak komolyzene kategóriájában Bándoli Katalin zenei könyvtáros, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének vezetője; Borbély László zongoraművész; Kovács János karmester; a MÁV Szimfonikus Zenekar, valamint Meláth Andrea operaénekes érdemelte ki az elismerést.

Ide kapcsolódik:
Kovács János: „A Hovanscsinában minden túl van jón és rosszon”

A Zenetanári díjak könnyűzene kategóriájában Maróthy Zoltán gitárművész, gitár- és zeneelmélet tanár; Pozsár Eszter jazz-szaxofon előadóművész, a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola zenetanára; Szerényi Béla népzenész, hangszerkészítő, művésztanár; Vincze Béla, a debreceni Rocksuli alapítója és vezetője, valamint Warnusz Zsuzsa zongora-művésztanár, kórus-, és művészeti vezető nyerte el az Artisjus díját.

Komolyzene kategóriában Apagyi Mária zongora-művésztanárt, a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet címzetes egyetemi docensét; Fülöp Judit óvodapedagógust, karvezetőt; Keuler Jenő zeneszerzőt, nyugalmazott zeneszerzés tanárt, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott igazgatóját; Szeverényi Ilona cimbalomművészt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanárát, továbbá Zelinka Tamás nagybőgő-, szolfézs- és általános iskolai tanárt, a Parlando internetes zenepedagógiai folyóirat felelős szerkesztőjét tüntették ki Zenetanári díjjal.