A híres iraki-brit építésznő, Zaha Hadid irodájának alkotása közel 200 méteres és a kínai főváros üzleti központjában, a Fengtai kerületben található.
A 2016-ban elhunyt építész, Zaha Hadid elsőként lett a Pritzker-díj női díjazottja, de számos építészeti kitüntetést is első nőként vett át. Halála után irodája továbbra is dolgozik, terveik közül pedig idén átadásra került a pekingi, akár 45 millió utast is kiszolgáló reptér után a gigantikus The Leeza SOHO tororny is, mely a legmagasabb átriummal rendelkező épület lett az egész világon.

Az épület két különálló csavart tornyát egyetlen üvegből készült homlokzati burok veszi körül, mely fontos egyrészt energiatakarékossági szempontokból, de emellett csodás panorámás kilátást is biztosít. A beltér épp akkora, amekkora maga az épület, tehát 194,15 méteres, mely 45 emeletnyi üzleti teret és irodát rejt magában. Az épületrészeket később majd négy 4 „lebegő híd” köti össze egymással, különböző emeleteken elhelyezve. Az átrium részt közvetlenül bekapcsolták a városi tömegközlekedési rendszerbe, és alapvetően úgy alakították ki, hogy nyilvános közösségi térként funkcionálhasson.
(Via CNN)