Ismét nemzetközi hárfaversenyt rendeznek Szegeden

Gorbunova Natália – fotó: Raffay Zsófi

November 27. és december 1. között zajlik az V. Nemzetközi Hárfaverseny Szegeden, ahol 25 ország mintegy hatvan versenyzője méri össze a tudását.

A 2007-ben indult, három évente megrendezésre kerülő Szegedi Nemzetközi Hárfaverseny mára elismert kulturális eseménnyé vált, nemcsak nemzetközi szakmai körben, hanem a szélesebb zenekedvelő szegedi közönség számára is. A verseny ötletgazdája, Gorbunova Natália a szegedi Szimfonikus Zenekar hárfaművésze és a Király-König Péter Zeneiskola hárfatanára. Néhány barátja támogatásával indította útnak a versenyt azzal a céllal, hogy olyan lehetőséget teremtsen tehetséges fiatalok számára, ahol egy nemzetközi zsűri előtt megmutathatják tudásukat, és professzionális pályafutásukat elindító, meghatározó élményeket szerezhetnek.

Az V. Nemzetközi Hárfaverseny plakátja

2007 óta 40 különböző országból több mint 300 fiatal hárfás fordult meg Szegeden. Az idei verseny (november 27. – december 1.), melynek a Reök-palota ad otthont, immár az ötödik, jubileumi alkalom lesz, ahol 25 ország mintegy hatvan versenyzője mérheti össze tudását három (25, 19 és 14 éven aluli) korcsoportban.

Ide kapcsolódik:
Ismét megszervezi a Fehér Ilona Hegedűversenyt a Fesztivál Akadémia  

A művészeti vezetőséget Natália lánya, Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész vette át.
A zsűritagok között nemzetközileg elismert szólisták, kamarazenészek, zenekari muzsikusok és pedagógusok egyaránt szerepelnek. A külföldi hárfaművészek mellett – Chantal Mathieu (Svájc/ Franciaország), Geneviève Létang (Franciaország), Diana Grubišić Ćiković (Horvátország), Isabel Moreton (Németország) – a magyar zenei élet jeles képviselői – Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, Gyüdi Sándor karmester, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója, Sipkay Deborah, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szóló hárfása, Varga István csellóművész, a Zeneakadémia gordonka tanára, valamint Felletár Melinda hárfaművész és Pavlovits Dávid gitárművész, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanárai – teszik teljessé a zsűrit.

Gorbunova Natália és Razvaljajeva Anasztázia – fotó: Raffay Zsófi

A zsűriben a fiatalabb korosztály képviselői is helyet kaptak: Zuzanna Elster, lengyel hárfaművész, a Varsói Zeneművészeti Egyetem hárfaprofesszora, a Sinfonia Varsovia szóló hárfása, valamint a magyar származású, Kanadában született Katrina Szederkényi, aki 2013-ban megnyerte a Szegedi Hárfaverseny legnagyobb korcsoportjának első díját.

A hárfaverseny fővédnökségét Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora
vállalta el. A verseny további védnökei: Jakez Francois, a Camac francia hárfagyártó cég
vezérigazgatója, Tóth Péter zeneszerző, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar
dékánja, Kerek Ferenc, Liszt-díjas zongoraművész, illetve Bősze Ádám zenei antikvárius, a
Bartók Rádió műsorvezetője.

Ide kapcsolódik:
Színes koncertsorozattal készül a Vántus István Kortárszenei Napok

Az ünnepélyes megnyitóra november 26-án este kerül sor a zsűrielnök, Chantal Mathieu hárfaművész közreműködésével. A verseny nyitó- és zárócermóniája, illetve valamennyi fordulója nyilvános, az érdeklődőket szeretettel várják a közönség soraiba.