Boldog születésnapot, Klasszik!

Kéthetes próbaadást követően pontosan tíz éve, 2009. december elsején indult útjára az első hazai klasszikus zenét sugárzó kereskedelmi rádió. Az objektív visszaemlékezés lehetetlen – szubjektív főszerkesztői jegyzet következik.

A Klasszik egy külföldön már többszörösen bevált, de idehaza még ismeretlen recepttel próbálkozott: a klasszikus zenei tartalom és a kereskedelmi rádiós szerkesztési elvek ötvözésével. Azokat célozta elsősorban, akiknek az akkori Bartók „túl komoly” volt, de szívesen hallgattak volna gondosan válogatott klasszikusokat otthon főzve, vagy a dugóban állva –

az elképzelés pedig gyors sikert hozott a hallgatók körében és a médiapiacon egyaránt.

A Klasszik elindítása életem egyik legnagyobb szakmai kihívása és élménye volt – olyan flow-ban dolgoztunk, amire tíz év után sem tudok meghatottság nélkül gondolni. Fantasztikus csapat jött össze, Pászti Károly segített a szerkesztésben és a rengeteg zene összeválogatásában, ott volt a hihetetlenül lelkes induló műsorvezetői négyes – Háver-Varga Mariann, Nyúl Zsuzsi, Fellegi Lénárd és Kis-Horvát Zoltán, majd Bella Levente -, és emellett olyan muzsikusok jöttek heti rendszerességgel önálló műsort csinálni, mint Kocsis Zoltán, Vashegyi György vagy Ókovács Szilveszter. Ekkor találtuk ki a Cinemusicot Varga Ramónával – ez az a műsor, amelyből később a Cinekoncertek kinőttek – és jött Lukácsházi Győző is hétvégenként rádiós Bonbont csinálni a gyerekeknek.

De a stúdión kívül is kiváló csapat alakult: Nagy Tamás ügyvezető és a Jazzy-csapat támogatása ugyanúgy kellett a sikerhez, mint Márkus Gábor sales- vagy Jakab Anita rádiós marketing-tapasztalata. És még sok-sok nevet ide lehetne írni, de egyet mindenképp: Szatmári Róbertét, aki 2010-ben átvette tőlem a rádió szakmai vezetését és egészen 2018-ig dolgozott rajta.

Megdöbbentő mennyiségű visszajelzés érkezett már az első napokban, köztük persze sok kritika is – de mi pont ebből tudtuk, hogy az embereknek fontos a Klasszik és hétről-hétre azt próbálgattuk, hogyan lehetne még jobban csinálni. A legtöbb pozitív és negatív visszacsatolás egyaránt a Bartókkal hasonlította össze az új rádiót: időbe telt, amíg megértette mindenki, hogy

a Klasszik nem egy jobb Bartók akar lenni – ez eleve képtelen vállalkozás lett volna, hiszen egy közszolgálati adó teljesen más feladatokkal és lehetőségekkel bír, mint egy kereskedelmi -, hanem elsősorban új közönséget szeretne toborozni a klasszikus zenének.

Tíz év nagy idő – a hazai médiapiacon különösen az. 2009-ben még csak épphogy feltűnt a horizonton a Facebook és az okostelefon, még nem algoritmusok írták elő, hogy mit nézünk meg a következő 15 percben a Youtube-on, és nem streamszolgáltatóktól, hanem az mp3-tól és a fájlmegosztóktól félt a zeneipar – a hazai médiaviszonyok változásairól nem is beszélve. Tíz évre előre jósolni 2009-ben még merészség volt – most már szimplán botorság. De egy szülinap nem is a spekulációk, hanem a jókívánságok ideje: Isten éltesse a Klasszikot és a hallgatóit éterben és egészségben – legfőképpen pedig Mozartban és Beethovenben!