Egy rétegműfaj változása: a színházi nevelés és a rendszerváltozás

Beszélgetés a színházi nevelésről: Neudold Júlia, Eck Júlia, Takács Gábor, Balassa Zsófia - forrás: facebook.com/revizoronline

Mi történt a színházi nevelésben Magyarországon a rendszerváltás óta? Milyen hatással volt a rendszerváltás a színház és a pedagógia határán egyensúlyozó műfajokra, alkotókra? Milyen új lehetőségek nyíltak meg ’89 után? Mi a rendszerváltás öröksége ma a színház- és drámapedagógia, valamint a színházi nevelés világában? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Takács Gábor színész-drámatanár, a Káva Kulturális Műhely vezetője, Eck Júlia drámapedagógus, egyetemi oktató és Neudold Júlia színházpedagógus, az Örkény István Színház IRAM műhelyének vezetője a Revizor OFFline beszélgetésén.

Bár a résztvevők röviden felvázolták a hazai színházpedagógia 70-es évekre visszanyúló előzményeit, de abban megegyeztek, hogy a jelenségből nem lett tendencia, lineáris építkezésről nem beszélhetünk, a 90-es évekre viszont egyfajta boom lett érzekelhető a területen. Ebbe beletartozott az első színházi nevelési társulat, a Kerekasztal megalapítása, a terület súlyának a közoktatási törvényben és a Nemzeti alaptantervben is érzékelhető mértékben történő megjelenése, a különböző pályázati lehetőségek, illetve a szaktanárok képzésének megindulása.

Takács Gábor rendszerváltó műfajnak is nevezte a színházi nevelést – gyorsan hozzátette, életében először használta ez utóbbi kifejezést –, mert olyan alapértékeket közvetít, amelyek összefüggenek azzal, hogy a demokratikus átalakulás útjára lépő ország milyen demokráciát akar építeni. Ugyanakkor azt is leszögezte, rétegműfajról van szó. Eck Júlia más irányú folyamatnak írta le: szerinte nem a rendszerváltás hatott a drámapedagógiára, hanem az járult hozzá a szellemi nyitottságra való törekvéshez. Neudold Júlia, aki német történeti példákkal tágította a szemszöget, felvetette, hogy a gyerek- és ifjúsági színházban talán Magyarországon is volt némi tendeciózusság. Abban mindhárom résztvevő egyetértett, hogy a színházi élet és az oktatás között párhuzam vonható, hiszen mindkét területen voltak említésre méltó kezdeményezések, de azok nem álltak össze rendszerré, és az újító törekvések szigetek maradtak.

A kőszínházakban az elmúlt négy-öt évben jelent meg egyre növekvő súllyal és izgalmas példákkal a színházi nevelés, ami Takács Gábor szerint lehetőséget jelent, és komoly löketet ad a területnek. Neudold Júlia az Örkény Színház programját ismertette, amibe beletartozik az oktatási intézményekkel, az iskolákkal és a pedagógusokkal történő aktív kommunikáció mellett az is, hogy a színházpedagógia visszahat a színház művészeti koncepciójára. Nehézségként említette ugyanakkor azt, hogy a színházak gyárszerű termelésébe még a legelhivatottabb, vízióval rendelkező színházvezetés részéről is nehéz egy ilyen programot beilleszteni a színházak gyárszerű működésébe. Neudold Júlia Takács Gáborhoz hasonlóan egyetértett azzal, hogy ezek a programok jórészt exkluzívak, azaz nem mindenki számára érhetők el, ha viszont egy színház a városé, ezek sem szólhatnak kiváltságos rétegnek.

Az érvényes ajánlatok keresése jelenleg is folyamatban van, ebben a közművelődési intézmények játszhatnának szerepet, miközben a kérdés fordítottja is felmerülhet: egy színház tud-e közművelődési intézmény lenni, és kell-e, hogy az legyen? A kőszínházak és a független színházi nevelési társulatok más struktúrában működnek, és ha csak a saját közönség kinevelése és a társadalmi felelősségvállalás címkéit vesszük elő, már akkor is érzékelhetjük a hangsúlyeltolódásokat. És akkor még nem beszéltünk a közoktatásban dolgozó elkötelezett drámapedagógusokról, mert itt szintén másféle prioritások és lehetőségek vannak.

Ez a műfaj drága dolog, kell hozzá az anyagi támogatás, jelenleg azonban a finanszírozási rendszer miatt az egyesületek távlatokban nehezen gondolkodhatnak – ráadásul az egyesületi forma sem a legkedvezőbb –; de az sem segíti a területet, hogy a Nemzeti alaptantervben nem erősödnek az óraszámok, pedig a pedagógiai, bölcsészettudományi és művészeti területek metszetében található színházpedagógia a közoktatásban épp a nehezen besorolhatóság miatt milyen széles területen, sokféle igényt kielégítően lehet/ne használható.