Először alakítja A diótörő főszerepét afroamerikai balerina

Charlotte Nebres - forrás: instagram.com/nycballet

A New York City Ballet előadása idén történelmet ír – méghozzá egy 11 éves táncos által: a George Balanchine koreográfiája alapján színpadra állított mű főszerepét, Marie-t, ugyanis először kapta színesbőrű balerina Charlotte Nebres személyében. 

Az előadásban több mint 150  zenész és táncos kapott szerepet, köztük több mint 125 gyerek balett-táncos, akik a New York City Ballet hivatalos oktatási intézményében, a School of American Ballet-ben tanulnak.

Charlotte Nebres legnagyobb példaképe Misty Copeland, az első afro-amerikai női balettművész, aki vezető táncos is lett. „Csodálatos érzés, amikor látok valakit a színpadon, aki úgy néz ki, mint én, aki engem képvisel…hozzám hasonló embereket” – mondta Charlotte Nebres. De van más is, akire felnézhet a 11 éves balerina: édesanyja, Danielle Nebres ugyanis szintén táncos volt. Amikor elmondta lányának, hogy ő az első színesbőrű balerina, aki a főszerepet táncolhatja a balettben, Charlotte csak annyit mondott: „Ez kissé sokáig tartott”.

Ide kapcsolódik:
Harisnya- és cipőforradalom - A klasszikus balett útja a barna spicc cipőkig

A diótörő nemcsak Amerikában, hanem az egész világon hagyomány karácsonykor. Charlotte reméli, hogy szereplése inspirálja majd a többi táncost is, hogy kövessék az álmaikat.

Ide kapcsolódik:
Advent első vasárnapján indul az Operaház Diótörő-fesztiválja

(Via The Root)