Papageno Radio

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

Intermezzo Művészeit díjazta a Pannon Filharmonikusok

Művészeit díjazta a Pannon Filharmonikusok

Negyedik alkalommal osztotta ki a Liclk-díjakat a Pannon Filharmonikusok igazgatója a Kodály Központ Kocsis Zoltán termében.

2016. december 9-én, a zenekar fennállásának 205. évfordulóján hagyományteremtő céllal hozta létre és adta át első alkalommal a Lickl-díjakat a Pannon Filharmonikusok igazgatója, Horváth Zsolt. Az elismerés minden évben három kategóriában – művész, menedzsment tag és civil – kerül kiosztásra és az elmúlt évek alatt 15 díjazott vehette át a zenekar felkérésére, a Németh Klára képzőművész által gyártott, egyedi tervezésű tűzzománcból készült emléket. Hétfő este negyedik alkalommal került sor a díjátadóra, ahol három személy részesült az elismerésben.

Ide kapcsolódik:
Eötvös Péter: „A Pannon Filharmonikusok szívesen veti bele magát a kortárs zenei feladatokba"

A zenekar alapítójáról, Lickl Györgyről elnevezett díj az egykori vezető szellemiségét hivatott életben tartani és megidézni minden díjátadó során és egyúttal elismerni az együttes művészeinek és menedzsmentjének, valamint a zenekarral tágabb körben együttműködőknek társadalmi szerepvállalását.

„A díj alapításával a zenekar azokra kívánja felhívni a figyelmet, akik a közös gondolkodásban és cselekvésben jeleskednek, kezdeményeznek, pro aktívak és tesznek azért, hogy a Pannon Filharmonikusoknak az alapításkor vállalt társadalmi felelősségvállalása teljesüljön” – fogalmazta meg a díjátadón a zenekar igazgatója, Horváth Zsolt.

A 2019-es év muzsikus kategóriájában a Pannon Filharmonikusok egyik oszlopos tagja, Gáspár Emese, az ütő szólam muzsikusa kapta a Lickl-díjat, akinek számos értéke mellett az együttes vezetője kiemelte gyors és hasznos helytállását, mellyel mindig segíti a menedzsment munkáját is, és a zenekar is számíthat rá.

A Pannon Filharmonikusok menedzsment tagjai közül azt a kollégát díjazták, akinek több mint egy évtizedes kiemelkedő munkája révén a zenekar láthatóvá válik mindenki számára. A képzőművész tehetségével a színpadon zajló zeneművészeti munka színvonalán készíti a Pannon Filharmonikusok minden grafikai anyagát. A Lickl-díjat ebben az évben Lakatos Kornél, a zenekar grafikusa kapta.

A Lickl-díjak Németh Klára képzőművész munkái – forrás: Pannon Filharmonikusok

Civil kategóriában egy olyan partnerének adta át a díjat, akinek személye a szakmájában megtestesíti azt az álmot, amire a Pannon Filharmonikusok közössége is vágyik: az ország egyik elismert szakembere és cégvezetője úgy, hogy sosem költözött el Baranyából. A zenekar életében az elmúlt másfél évtizedében szakértelme, tanácsai, higgadtsága és kedvessége elengedhetetlen feltétele lett a hatékony munkájuknak. A díjat Ferling József, a Ferling Kft. tulajdonosa és ügyvezetője vehette át.

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X