Bucsi Réka is helyet kapott a Berlinale zsűrijében

Bucsi Réka

A 2018-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjat nyerő Bucsi Réka rendező idén zsűritagként tér vissza a Berlinaléra, a nemzetközi rövidfilm szekció zsűrijébe hívták meg a szervezők.

A szekcióban 18 ország 24 filmje versenyzik idén. A három tagú zsűriben Bucsi Réka mellett Lemohang Jeremiah Mosese lesothói filmes és Fatma Çolakoğlu török kurátor kapott helyet – olvasható a fesztivál honlapján.

Ide kapcsolódik:
Bucsi Réka: „Szeretek részese lenni a korszellemnek"

A magyar animációs filmes nem ismeretlen a Berlinale közönsége előtt, két éve Solar Walk című 21 perces animációs rövidfilmje elnyerte a rövidfilmes versenyprogram Audi Short Film Award nevű elismerését. Két korábbi alkotását, a Symphony No. 42 és a Love című animációs rövidfilmet is sikerrel vetítették a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon – emlékeztettek a honlapon.

Ide kapcsolódik:
Jeremy Irons lesz a Berlinale zsűrijének elnöke

A Solar Walk eredetileg egy 45 perces „filmszimfónia”, amely a dán Aarhus Jazz Orchestrával való együttműködésből született, ennek 21 perces rövidfilmváltozatát hívták meg 2018-ban a rövidfilmes versenyprogramba.

Ide kapcsolódik:
Helen Mirren kapja a Berlinale Arany Medve-életműdíját

A nemzetközi rövidfilm szekció zsűrije ítéli oda a legjobb rövidfilmet jutalmazó Arany Medvét, a zsűri Ezüst medve-díját, az Audi Short Film Award díjat és megnevezi Berlin jelöltjét az Európai Filmdíjakra.