Az washingtoni székhelyű Amerikai Történelem Múzeumában január 5. és 12. között került sor a Smithsonian 2020 Haydn Quartet Academy című rendezvénysorozatra, melynek keretében az OSZK Zeneműtárának vezetője, Mikusi Balázs több előadást is tartott.
- hirdetés -

A néhány napos workshop gerincét jelentő kamarazenélés mellett a résztvevők előadásokat is hallhattak Haydn stílusáról, a régi hangszerek sajátosságairól, vagy éppen a korabeli kottaírás értelmezéséről. A meghívottak között volt Haydn magyaroroszági működésének szakavatott ismerője, az OSZK Zeneműtárának vezetője, Mikusi Balázs is, aki három elődást is tartott.
A zenetörténész a kifejezetten szakembereknek szánt előadását január 9-én tartotta meg „Haydn Eszterházán” címmel, hogy a résztvevők képet kaphassanak a zeneszerző környezetéről 1770 táján, amikor a workshop keretében megszólaltatott vonósnégyesek keletkeztek.
Másnap már nagyobbrészt laikus közönség előtt, a washingtoni magyar nagykövetségen rendezett kamaraest keretében hangzott el a „Haydn és Magyarország” című előadás, amely az Esterházy hercegekhez fűződő kapcsolatán túllépve is tárgyalta Haydn magyar vonatkozásait. Végül 11-én a Washingtontól egyórányi autóútra (immár Virginia államban) fekvő Wolf Instrument Workshopban került sor a (némileg informálisabb) harmadik előadásra, az ugyancsak a program részét képező osztrák borkóstolóhoz illeszkedő „Haydn és Ausztria” témával.
(Via nemzetikonyvtar.blog.hu)