2 éves a népzenészek karrierjét támogató Halmos Béla Programiroda

Szerző:
- 2020. február 10.
Halmos Béla Programiroda - fotó: Rotera

Fazekas Anna 2019 eleje óta dolgozik az idén kétéves Halmos Béla Programiroda vezetőjeként, amely különféle pályázataival segíti a magyarországi népzenei és világzenei együttesek előmenetelét, többek között a külföldi zenei vérkeringésbe való bekerülésüket is. A kétéves működés tapasztalatairól beszélgettünk.

– Miyen munkát látsz el pontosan a Halmos Béla Programirodában? Van más kapcsolatod a népzene és néptánc világával? 

– A Programiroda vezetőjeként a hétköznapokban a kuratóriummal való kapcsolattartás és a négyfős csapatunk operatív vezetése a fő feladatköröm. Együtt találjuk ki az éves tervet, de én vagyok az, aki összefogja a munkát, hónapról hónapra kijelöli a feladatokat. A program legfontosabb része a zenekarok segítése, a pályázati lehetőségek eljuttatása minél nagyobb közönséghez, valamint a külföldi szakmai közegben a magyar együttesek képviselete. Tehát összességében a kommunikáció áll a munkánk középpontjában, ez egészült ki tavaly saját rendezvényekkel és együttműködésekkel.

Fazekas Anna – forrás: facebook.com/anna.fazekas, fotó: Tóth Balázs

Én magam 20 évet táncoltam a Bihari János Táncegyüttesben, illetve az ELTE Néprajz és Hungarológia szakán diplomáztam, így elég sok szálon kötődöm a népi kultúrához. Természetesen a mindennapi munkában nagyon jól jön, hogy a legtöbb esetben személyesen is ismerem a zenekarokat, a táncosokat, magát a közösséget, akikért dolgozunk. Épp emiatt látom a problémákat is, amelyekkel foglalkozni kell.

– A Halmos Béla Program milyen lehetőségeket ad és adott eddig a pályakezdő népzenészek számára? 

– AZ NKA Halmos Béla Kollégiuma 2016-ban indult, azóta van külön pályázati lehetőség a népzene területén. Ha csak a számokat nézzük, egyre nagyobb az érdeklődés mindegyik altéma iránt, a kollégium költségvetése nem is tudja fedezni a beérkezett igényeket. Nagyon népszerű a külföldi koncerttámogatás, de ugyanilyen fontos a hazai és határon túli fellépések támogatása, táborok és mesterkurzusok szervezése is.

A Halmos Béla Programiroda workshopja – fotó: Rotera

A legközkedveltebb pályázati lehetőségek között van az úgynevezett zenekari portfólió kialakítása, ami biztosíthat mindent, amire egy együttesnek szüksége van a fejlődéshez: új lemezt, fotózást, videoklipet, honlapot.

A magyar zenészek, énekesek és zenekarok többnyire az igényes műsorra helyezik a hangsúlyt, ez viszont már közel sem elég az ismertség eléréséhez.

Az a célunk, hogy minél több hazai népzenét és világzenét játszó csapat fordítson a mostaninál sokkal több gondot a kommunikációs anyagok összeállítására. Ilyen jellegű workshopokat is szervezünk, sokszor külföldi szakemberek részvételével, mint ahogy a következő programunkon is, mely a Womexre való jelentkezésben segíti az együtteseket.

– Hogyan tudjátok felhívni a fiatalok figyelmét a program adta lehetőségekre? Milyen módon fejlesztitek a Programiroda tevékenységi körét és arculatát?

– A Program szerencsére szájról szájra terjed a zenészek körében, mi magunk pedig főként online kommunikációval igyekszünk hírt adni mindenről. Bízunk abban, hogy ez a két év már elég volt arra, hogy az arculatunk, hírünk megerősödjön és a visszajelzések is pozitívak. Látszik, hogy már a legtöbben ismerik a lehetőségeket, és sokan gyakran fordulnak hozzánk kérdésekkel.

Fejleszteni mindig van mit természetesen. A tavalyi év nagy eredménye volt a Benczúr Ház Kulturális Központtal való együttműködés, amelyben kipróbáltuk magunkat mint programszervező csapat. A nyári Benczúr Kerti népzenei koncertek olyan sikeresek voltak, hogy idén is lesz folytatásuk.

Benczúr Kerti Esték – fotó: Rotera

Ahogy már említettem, a másik fontos terület, hogy nemzetközi szinten is ismertté váljunk, hiszen a pályázati lehetőségek a külföldi fesztiváloknak is nagy segítséget jelenthetnek. Bár nálunk a zenekar pályázik, jó, ha tudnak arról a szervezők, hogy a magyar együttesek utazási támogatásban is részesülhetnek a Kollégium által. Fontos lépés volt számunkra még az is, hogy tavaly elkészült az angol nyelvű honlapunk, ami zenekari kiajánlóként is működik.

– Milyen újításokat terveztek?

– Az idei budapesti Womexre (World Music Expo) készítünk egy kiadványt, ami összefoglalja a magyar népzenei szcénát, a kiadókat, a helyszíneket, a zenekarokat és a fesztiválokat beleértve. Eddig minden évben igyekeztünk a magyar zenei jelenlétet segíteni, de idén megpróbáltunk másra is hangsúlyt fektetni, és valami olyat megvalósítani, amit a leginkább hasznosnak látunk.

A Halmos Béla Programiroda eseménye – fotó: Rotera

– Szerinted mi szükséges ahhoz, hogy egy magyarországi világzenei vagy népzenei együttes kitűnjön a tömegből?

– A művészi teljesítményen túl legfontosabbnak azt tartom, hogy egy előadó tudja magáról pontosan, hogy miben más, mint a többi, hasonló műfajban mozgó zenész. Ez nem egyszerű feladat, de ha valakit megkérdeznek, hogy miért őt hívják el magyar fellépőként egy fesztiválra, „el kell tudnia adni magát”, ehhez pedig elengedhetetlen egy jól kitalált saját történet, az érdekes arculat, igényes fotók és a zene együttese. Szerintem fontos lenne, hogy az önmenedzsmentet is megtanulják a művészek. Bízom abban, hogy a magyar népzene van annyira különleges és ismert, hogy ne kelljen ehhez olyan sok energiabefektetés, csak elszántság és egy kis kreatív gondolkodás.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo