Tudta, hogy a Bluetooth és a WLAN technológiákat egy hollywoodi színésznő fejlesztette ki?

Hedy Lamarr Willinger László fotóján - forrás: Zsidó Múzeum, Bécs

A bécsi születésű Hedy Lamarr nem csupán Hollywood egyik legfényesebb csillaga volt, de a feltalálók között is az elsők között kell említenünk, például azért, mert az ő nevéhez fűződik a mobiltechnológiában használt frekvenciaugrás, a Bluetooth és a WLAN szabadalma is. A bécsi Zsidó Múzeum Judenplatzon található kiállítóhelyén az ő különös, fordulatokkal teli életét mutatja be a Lady Bluetooth című, májusig látogatható kamarakiállítás.

Hedy Lamarr Hedwig Kiesler néven született 1914. november 9-én Bécsben, tehetős családban. Apja bankár volt, anyja zongoraművészi karrierjét hagyta félbe. Hedy 16 évesen szerepelt először hangosfilmben (Pénz az utcán). Max Reinhardt nem csupán azt mondta róla, hogy a világ legszebb lánya, de komoly tehetségnek is tartotta, Bécsben és Berlinben egyengette az útját.

A nagyvilág – és ez nem túlzás! – 1933-ban ismerte meg a nevét, amikor bemutatták a Gustav Machatý rendezte, osztrák-csehszlovák koprodukcióban készült Extázis című filmet. Hedy a női főszerepet, Evát, a jómódú fiatalasszonyt alakította, aki szenvedélytelen házasságban él, de a szenvedélyért arra is képes, hogy férjét megcsalja. Ám nem elsősorban a színészi, mint inkább a női mivoltával, egészen pontosan egy néhány másodperces meztelen jelenettel, illetve a még botrányosabbnak számító, az épp orgazmust átélő nő arcának megmutatásával hatott a közönségre.

Még ebben az évben férjhez ment a nála 13 évvel idősebb Fritz Mandl fegyvergyároshoz, és a bécsi high society egyik legismertebb alakja lett. A férfi meglehetősen féltékeny volt, a színészetet is megtiltotta. Hedy 1937-ben a Salzburgi Ünnepi Heteken ismerkedett meg a Metro-Goldwyn-Mayer hármas harmadik tagjával, és augusztusban felszállt a Normandia óceánjáróra. Amerikában már Lamarrként, hollywoodi szerződéssel a zsebében szállt le a hajóról.

Akkoriban csak a külső számított, az alapján osztottak szerepet az álomgyárban. Kezdetben akcentusa miatt európai nőket játszott, de már első amerikai filmje, az Algír (Algiers) 1938-ban készült, nagy siker lett. Már Bécsben is együtt dolgozott Willinger László fotóssal, ő segített neki abban, hogy a tökéletes nő image-ét megteremtsék. Egy falnyi fotón láthatjuk a közös munka eredményét. Igaz, Lamarr szerint bárki lehet elbűvölő, lenyűgöző, elég hozzá, ha képes megállni egy helyben és bután nézni.

Magánéletébe beengedte a bulvársajtót, megmutatta, hogyan tervezi új otthonát, hogyan kertészkedik. Népszerűsége óriási méreteket öltött: autogramkártyákat, naptárakat árultak képeivel, a gyerekeknek pedig papír öltöztetőbabákat dobtak a piacra a filmekből ismert szettjeivel. Ezeket a kiállítás készítői életnagyságúra kinagyították, így mi magunk is készíthetünk egy szelfit Hedy-ruhában.

A II. világháború alatt ő is fellépett az amerikai katonák előtt, hallatta a hangját Hitler ellen. Első találmányai ebből az időből származnak, köztük a George Antheil zeneszerzővel együtt kifejlesztett rádiós távirányító, amellyel torpedókat irányíthattak. A vezeték nélküli technológia területén is úttörőnek számított. A kiállításon láthatók azok a füzetek, amelyekben ezeknek a találmányoknak, szabadalmaknak a vázlatait rajzolta, és az ezekért kapott díjakból, elismerésekből is került tárlóba, falra.

1945-ben megalapította saját produkciós cégét, a Mars Filmet. Első filmje nagy siker, a második produceri munkája viszont óriási bukás volt, ám ekkor talált egy ingatlant az akkor még ismeretlen helynek számító Aspenben, amit szállodává alakíttatott. A coloradói település hamarosan a téli sportok egyik legkedveltebb célpontjává vált. A szállodává átalakított épületet válásakor vesztette el.

1949-ben készült el Cecil B. DeMille rendezésében, a Paramount Stúdióban a Sámson és Delila. A filmért Hedy Lamarr 100.000 dolláros gázsit kapott. Edith Head készítette a meghökkentő és ami akkoriban szokatlannak számított: a hasat szabadon hagyó felsőket. A színésznő a királykék, pávatollal szegélyezett kék köntösben pózolt a Newsweek, a Cahiers du cinéma és a Wiener Illustrierte címoldalán is.

Mondják, aki szerencsés a kártyában, szerencsétlen a szerelemben és vice versa. Hedy Lamarr-ra egyik sem áll teljes mértékben. Hatszor ment férjhez, házasságaiból két gyermek született és volt egy örökbefogadott fia is. Ő maga úgy fogalmazott, jó színész, de csapnivaló üzletasszony.

1953-ban lett amerikai állampolgár, az okiratot szintén láthatjuk az egyik tárlóban. A 60-as évek elejétől kezdődően több plasztikai műtétnek is alávetette magát, gyakorlatilag bármilyen technikát kipróbálhattak rajta. 1966-ban kapták először bolti lopáson, erről készítette Andy Warhol a Hedy, avagy a 14 éves lány című filmjét. Önéletrajzát magnószalagra mondta, az Extázis és én című könyv a saját neve alatt jelent meg, de szellemírók írták, akik kitalált szexuális kalandokkal dúsították fel az anyagot.

1968-ban otthagyta Hollywoodot, New Yorkban, majd Miamiban és Orlandóban telepedett le. Visszavonult életet élt. 1991-ben került ismét az újságok címoldalára: akkor ismét bolti lopáson kapták. A reflektorfénytől távol halt meg. Hamvait kérésének megfelelően a Bécsi erdőben szórták szét. Igaz, csak egy részét. Családjának némi küzdelem árán sikerült elérni hogy a bécsi Zentralfriedhofban (Központi temető) a városi díszsírhelyek közül kapjon egyet.

Magát világ életében bécsinek vallotta, az osztrák fővárost tartotta igazi otthonának, többször nyilatkozott arról, hogy vissza akar térni, ennek ellenére 1937 után csak egyszer, 1955-ben járt ott látogatóban. Az osztrák sajtó minden lépését követte. Ismertsége ellenére azonban a családjától a náci megszállás alatt elvett ingatlanok iránti restitúciós igényét elutasították.

A 70-es években készített róla portréfilmet az osztrák televízió, ebből egy részlet látható a tárlaton. A láthatóan agyonplasztikázott Hedy Lamarr nem sajnált semmit. „Színes életem volt, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, de mindenből tanultam valamit” – fogalmazott szinte fatalistán.