A Müpa Üvegtermében immáron tíz éve zajló Literárium sorozat következő vendége február 17-én Ugron Zsolna lesz. Személyében az élő magyar irodalom olyan tagjával találkozhatnak az érdeklődők, aki regényeivel az eladási listák élén állandó helyet tölt be. Népszerűségéhez hozzájárul az igényes kulturális ismeretterjesztést szolgáló televíziós műsorok vezetése is. Finom eleganciával beszélget meghívottjaival, nyitott kérdései nyomán életművek metszetei tárulnak fel. A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg. A Literáriumban mindenekelőtt prózaíróként nyer bemutatást. Ugron különösképpen azért érdekes alakja a kortárs prózának, mert következetesen a történelmi múltba vezeti vissza történeteit. A nagy múltú erdélyi családból származó írónő ugyan nem a saját közvetlen hagyományából származó anyagot mozgatja, az azonban nem lehet kétséges, hogy a história iránti fogékonysága a fenti körülményekből is adódik. Minderről egy alkalommal így nyilatkozott: „Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy én történelmi regényeket írnok. Én olyan dolgokról írok, amelyek engem foglalkoztatnak, elsősorban női sorskérdésekről, és ha már íróként dönthetek arról, hogy milyen történelmi időben helyezzem el a cselekményt, akkor olyan hátteret választok a regényeimnek, amely számomra izgalmas. Mindig szerettem az úgynevezett kosztümös történeteket. És ebbe nemcsak a történelmi regény tartozik bele, lehet az sci-fi vagy fantasy, bármi, csak ne a mában játszódjék a cselekmény.” Báthori Annától Várday Katalinon és Esterházy Juliannán át Szilágyi Erzsébetig húzódik az Ugron Zsolna-könyvek nőalakjainak „színlapja”. Az est során minden bizonnyal a szerzői vallomás fénytörésébe kerülnek választásai. Az sem maradhat szó nélkül, milyen jellegű kutatómunka kíséri a művek születését. A beszélgetésben afölött sem lehet elsiklani, milyen Erdély-tapasztalat és vízió birtokában dolgozik Ugron, s hogy az úgynevezett történelmi regény formái és lehetőségei, a múlthoz vezető elvékonyuló ösvények miképpen tágíthatók. A hallgatók arra a kérdésre is választ kaphatnak, minek köszönhetik népszerűségüket Ugron Zsolna regényei. Az sem elkerülhető, hogy az írónő feltárja viszonyát a kortárs magyar és nemkülönben az idegen nyelvű irodalom aktuális és egykori törekvéseihez. Ugron Zsolna személyében olyan alkotó lép a Literárium pódiumára, akinek regényei egyszerre vívják ki az olvasmányosság igényei szerint tájékozódó olvasók érdeklődését, a magyar történelem fikcióban feloldott eseményei iránt elkötelezettekét és a női sorsokban a saját életproblémáikra választ keresőkét.