Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo A Vígszínház társulata nem támogatja Eszenyi Enikőt

A Vígszínház társulata nem támogatja Eszenyi Enikőt

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Vígszínház dolgozóiból álló szakszervezet lehetőséget talált arra, hogy közöljék véleményüket a bizottságban a társulatot képviselő Hegyi Barbarával.

A Vígszínház igazgatói posztjára pályázó jelöltek meghallgatása után Csőre Gábor színész, a szakszervezet elnöke az Indexnek elmondta: 118 szavazatból 113 fő Rudolf Pétert, 5 fő Eszenyi Enikőt támogatta, Csányi Jánosra pedig nem érkezett szavazat.

Ide kapcsolódik:
Nyilvános Rudolf Péter a Vígszínház vezetői posztjára írt pályázata

Az igazgatóválasztás miatt az önkormányzat által összehívott bizottságba egy tagot delegál a színház, a dolgozók pedig már ennek a személynek a kiválasztási módját is nehezményezték, mivel mint mondták, eredetileg az igazgatóság közölte, hogy a színház jelöltje, a munkatársak elmondása szerint Eszenyit támogató, Hegedűs D. Géza.

Ide kapcsolódik:
Eszenyi Enikőt támogatja a szakmai bizottság

A szavazás első fordulója sikertelen volt, a második pedig Hegyi Barbara nyert, aki szeretett volna összehívni egy társulati ülést, azonban erre jogilag nem volt lehetősége.

Ide kapcsolódik:
Csőre Gábor lett a váci színház művészeti igazgatója

Végül úgy döntöttek, hogy egy olyan ülést hívnak össze, amelyen mindhárom pályázó részt vett. Csőre Gábor elmondása szerint az igazgatóság jelezte, hogy egy hivatalos szavazás lefolytatását jogilag aggályosnak találják. 118 szavazatból végül mindössze öt darab érkezett Eszenyi Enikőre, aki az ülés után megköszönte a szakszervezetnek a lehetőséget a pályázatok ismertetésére.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X