Jazz világsztárok portréiból nyílt kiállítás Óbudán

Szerző:
- 2020. március 10.
A Closer című kiállítás megnyitóján – fotó: Kocsány Kornél

Egy portré akkor lesz portré, ha a zenész vagy a színész nem szerepet játszik vagy pózol, hanem saját magát mutatja be. Az őt megörökítő fényképész feladata pedig, hogy le tudja dönteni a köztük lévő falakat, hogy a portré alanya valóban önmagát adja. Kleb Attila ennek a mestere. Most az általa készített portrékból Closer címmel nyílt kiállítás március 6-án a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. A kiállítást Koltai Lajos világhírű operatőr nyitotta meg, és több, a képeken szereplő jazz világsztár is tiszteletét tette a megnyitón.

- hirdetés -

„A műterem egy különleges világ, ahol szinte pszichológusként kell közelíteni a fotózás alanyához, le kell tudni hámozni róla a héjat, hogy önmagát mutassa a kamera előtt” – vallja a portréfotózásról Kleb Attila. Ezzel szemben a külföldi zenészeket ábrázoló portrék a fellépés előtti vagy utáni pillanatokban készülnek el a színfalak mögött, ahol sosincs több idejük öt percnél. Ahogy mondja: ez benne az izgalom. Így születnek a pillanat ihlette, egyedi portréi is. Kleb a Get Closer Concerts művészeti vezetője, alapítója is, az elmúlt öt év során számos jazz világsztárt hívott el hazánkba, akik közül sokakról portré is készült. Pont a fellépés előtti vagy utáni percekben. Ezekből a mesélő portrékból nyílt kiállítás a Godot Kortárs Művészeti Intézetben.

 

A kiállítást Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr nyitotta meg, de több ismerős arc jelen volt a portrékról, például Erik Truffaz.

A kiállítás 2020. május 10-ig látogatható.

Kleb Attila 1986 óta dolgozik fényképészként. 1991-ben az MTI fotóriportereként kezdte. A Népszabadság fotósaként rengeteg interjúhoz készített képet, itt vetette fel először főszerkesztőjének, Völgyi Verának, hogy szívesen készítene műteremben is portrét alanyairól, hogy ne az interjú közben elkapott gesztikulációk alapján mutassák be az embert. Itt kezdődött a szerelem a portréfotózással és vált mára annak mesterévé, képeivel megnyitva a közönség előtt a rajta szereplő művész lelkét is.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo