Németország 50 milliárd eurós csomagot dolgozott ki a művészeti élet megsegítésére

Németország megdöbbentő összeggel karolja fel a bevétel nélkül maradt művészeti ágazatot, hiszen „a művészek nemcsak nélkülözhetetlenek, hanem egyenesen létfontosságúak, különösen most” – mondta az ország kulturális minisztere. A tervek szerint két hét múlva már igénybe is vehetőek a támogatások.

A német kulturális miniszter, Monika Grütters elmondta, hogy a kormány tisztában van a művészek és a kulturális vállalkozások kétségbeesettségével, valamint azzal, hogy milyen fontos szerepe van ennek a szférának a mindennapokban is, így a lehető leggyorsabban, és a legkisebb bürokráciával szeretnének támogatást nyújtani számukra.

A három részből álló támogatási csomag egyéni vállalkozásokat és kisvállalatokat is segít 50 milliárd euróig. Az összeg felhasználható lesz például helyszínbérleti díjak fedezésére, műtermek fenntartására, illetve a támogatás keretében kölcsönfelvételre is lesz lehetőség, mely az átmeneti időszakban nyújthat biztonságot. A művészeti tevékenységet végző személyek és szervezetek mellett a támogatás a médiavállalkozásokat is segítené, beleértve az újságokat is. A szabadúszókról sem feledkezik meg a kormány, számukra kivételes szociális támogatásról hoznak szabályt.

A lakhatási költségek segélyezése és a bérlők védelme az esetleges kilakoltatás ellen szintén támogatás alá kerül, ezzel biztosítva, hogy mindenkinek lehetősége legyen a saját otthonában maradni a járvány ideje alatt. Emellett az adótartozások visszafizetésére vonatkozó kötelezettségeket is jegelik egy időre.

Közben Anglia és New York is bejelentette megemelt összegű kulturális támogatási csomagjait.

„Demokratikus köztársaságunknak szüksége van egyedi és változatos kulturális színterére ebben az eddig elképzelhetetlennek tűnt történelmi helyzetben. A kreatív emberek alkotó szellemű bátorsága ugyanis segít legyőzni a válságot. Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy jó dolgokat teremtsünk a jövő számára” – fogalmazott a német kulturális miniszter.

(Via Artnet News)