„A csend mindig teljesebb a zenénél. Csak meg kell tanulni meghallani” – vallja az észt zeneszerző, aki egy spanyol lapnak adott interjújában fogalmazta meg gondolatait a járványról, egyben összefoglalta, mire figyelmeztet bennünket ez a helyzet, és milyen szerep jut most a művészetnek.
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi globális válságban a művészetek milyen szerepet töltenek be a társadalmi kapcsolatok hálózatának fennmaradásában, és miképp adnak fogódzót identitásunk meghatározásában, így reagált: „A helyzet most mindenkit arra késztet, hogy áldozatokat hozzon. Bizonyos szempontból olyan ez, mint egy teljes böjt az egész világ számára. Minden kultúra ismeri a böjt fogalmát, annak előnyeit és hatásait. A mostani önmegtartóztatás egyszerre érint mindannyiunkat, a művészet világát is, akár akarjuk, akár nem.” Véleménye szerint minden csapás közelebb hozza a művészeket ahhoz, ami valójában fontos és nélkülözhetetlen. A legnagyobb lecke, amit most megtanulhatunk, hogy az emberi létezés nem lehetséges másképp, csupán más élőlények relációjában.
Hogy a kényszerű bezártság ösztönzi-e valami új létrehozására, vagy éppen ellenkezőleg, elnyomja-e benne a zeneszerzőt, így válaszolt: „Az amerikai író, John Updike egyszer azt mondta, hogy ugyanazzal a nyugalommal próbál dolgozni, mint azok a középkori kézműves mesterek, akik gyönyörű faragványokkal díszítették a templomi padok rejtett oldalait, habár tudták, hogy miután elkészülnek, senki sem fogja látni őket. Amennyire csak tudok, én is megpróbálok ugyanezen elven élni és alkotni.”
A zeneszerző szerint a jelenlegi helyzetünk kettős, de a pozitív hozadékaira kell koncentrálnunk: „Egyrészt az elszigetelődést jelenti, másrészt közelebb hoz minket egymáshoz. Miközben izoláltságban vagyunk, kénytelenek vagyunk jobban értékelni a közvetlen kapcsolatainkat. Ez egy olyan dolog, amit egyébként is meg kell tanulnunk, mielőtt az egész világ szeretetét várnánk e, sőt követelnénk a magunk számára. Bizonyos értelemben a koronavírus mindannyiunkat visszajutott „az első osztályba”. Csak miután teljesítettük ezt a tesztet, kezdhetünk el gondolkodni a következő lépéseken. Ez egy nagyon hosszú folyamat.” Egyértelmű, hogy a válság leküzdése után világunk és társadalmunk már nem lesz ugyanolyan. De vajon milyen lesz? Mindez megváltoztatja-e a szabadságról és a polgári jogokról alkotott fogalmunkat? Arvo Pärt szerint eddig nem tudtuk, hogyan kell megfelelő módon kezelni, mit kell kezdeni a szabadságunkkal, és ennek büntetése most még fájdalmasabb lehet.
A zeneszerzőnek 1980-ban a szovjet elnyomás miatt feleségével és két fiával el kellett hagynia a hazáját, tehát életében korábban is meg kellett már birkóznia a száműzetés érzésével. Úgy véli, hogy „a válság most olyan helyzetet teremtett, melyben minden lehetséges probléma és hiányosság a felszínre kerül”, mindegy, hogy a politikai vagy a társadalmi rendszerek gyengeségeiről beszélünk. A vészhelyzet állapotában tehát mindenki felfedi valódi „értékét”, melyeket tovább már nem rejthet el. ” „Nehéz időkben pontosan érzem, hogy mindannak, ami külsődleges, nincs jelentősége. A dolgok sokfélesége csak megzavar, nekem az Egyet kell keresnem. Mi ez az Egy, és hogyan találok el hozzá? A tökéletességnek sokféle formája létezik: mindaz, ami lényegtelen, alásüllyed” – írja Arvo Pärt 2019-ben megjelent kötetében.
(Via Estonian World)