Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo „Besegítünk a kisegítőknek” – Zenésztársaikat támogatják a MÁV Szimfonikus Zenekar tagjai

„Besegítünk a kisegítőknek” – Zenésztársaikat támogatják a MÁV Szimfonikus Zenekar tagjai

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A MÁV Szimfonikus Zenekar 75 évvel ezelőtti alapítása óta nagy hangsúlyt fektet a közösség összetartására. Az elmúlt évtizedek alatt összekovácsolódott kollektíva most egy olyan akciót indít útjára, mely ezen hagyományok mentén született.

- hirdetés -

A zenekar vezetésének kezdeményezéséhez, a „Besegítünk a kisegítőknek” címmel futó programhoz, annak meghirdetése után néhány órával a társulat több mint fele csatlakozott. A gondolat abból a sajnálatos körülményből fakadt, amely a jelenlegi súlyos járványügyi helyzetben a kulturális szférában, ezen belül is a zeneművészek között jött létre. A MÁV Zenekar, mint ahogy a többi szimfonikus zenekar is, koncertjein állandó kisegítőkkel dolgozik.

Szinte minden szólamnak van „jól bevált” kisegítője, aki mindig jön, ha szükség van rá.

Közülük többeknek nincs állandó munkahelye, így ezekben a hónapokban nincsen bevételük. A MÁV Szimfonikusok tagjai a kialakult pandémiás helyzetben nekik szeretnének anyagi segítséget nyújtani, hogy könnyebben átvészeljék ezt a nehéz időszakot.

Ide kapcsolódik:
Zenélő autókkal járják a várost a MÁV Szimfonikusok művészei

A munkavállalók járulékát érintő kormány-intézkedésnek köszönhetően a MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány az ügy mellé állt, és a kevesebb járulékbefizetéssel „megspórolt” összeget a nemzetközi kulturális életből vett minta alapján azoknak a kisegítőknek a megsegítésére fordítja, akikre évek óta számíthat a zenekar. Ugyanakkor a zenekari tagok nettó átlagbére is növekedett valamelyest. Ebből a „plusz bevételből” ajánlott fel a tagság nagy része azok számára, akik ugyan hivatalosan nem tagjai a zenekarnak, de évadonként legalább 35 alkalommal vesznek részt annak munkájában.

Ide kapcsolódik:
Jonas Kaufmann a munkanélküli művészekért énekel

A MÁV Szimfonikusok vezetői és művészei bíznak benne, hogy a kezdeményezéshez a többi zenekar is csatlakozik, és ezzel könnyebbé tehetik ezt a nehéz időszakot azon zenésztársaik számára, akik nem rendelkeznek állandó jövedelemmel.

A szerkesztőség megjegyzése: a Papageno kevés olyan örömteli hírt kap, mint a MÁV Zenekar elismerésre méltó kezdeményezése, amely ha egy szűk körben is, de mindenképp tompítja a szabadúszó muzsikusok mindennemű állami segítség híján meglehetősen kilátástalan helyzetét. A zenekarok döntő többsége azonban nem alapítványi formában működik: egy állami vagy önkormányzati intézményként működő zenekar pedig sokkal szigorúbb szabályozás mentén dönthet csak a kiadásairól. Arról nem is beszélve, hogy a hírek szerint számos ilyen együttesnél már napirenden van a korábban megítélt támogatások részbeni visszahívása is.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X