Nézettségi rekordot döntött Andrea Bocelli koncertje a YouTube-on

Szerző:
- 2020. április 15.
Andrea Bocelli 2020 húsvétján a milánói dómban

Andrea Bocelli idén húsvétkor a milánói dómban énekelt. A székesegyházban a koronavírus-járvány miatt nem volt közönség, világszerte azonban élőben közel hárommilió hívő és nem hívő követte a közvetítést, amelynek felvételét azóta szerda délutánig 35 millióan nézték meg. 

- hirdetés -

Az ötlet Milánó polgármesterétől származott, akinek csupán annyi volt a célja, hogy a jelenlegi helyzetben a város lakóinak, illetve az olaszoknak valamilyen felemelő, reményt adó élményben legyen részük. Az elhangzott dalok listáját az előadó állította össze. A felvétel hat kamerával, 15 fős stábbal zajlott, és a teljes teret kiürítetták. Kizárólag Bocelli és az orgonista volt az, aki nem viselt maszkot. Egyetlen dal, a katedrális lépcsőjén előadott és korábban rögzített Amazing Grace kivételével minden élőben történt.

Az énekes a felkérést március 20-án kapta, április 12-én pedig sor került a 25 perces hangversenyre, ami hatszor annyi érdeklődőt vonzott élőben, mint a YouTube korábbi rekordere, Beyoncé és az ő Coachella fesztiválról közvetített koncertje.

(Variety)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo