A német zeneszerző, karmester, zongorista, gitáros és zenekritikus 1786. november 18-án született a németországi Eutinban. Művei, különösképpen A bűvös vadász, az Euryanthe és az Oberon nagyban befolyásolták a romantikus zene kialakulását, ezért gyakorta a német romantikus opera atyjaként emlegetik.
Weber a zenetörténetre tett igazi nagy hatása újító szemléletében keresendő, miközben nem hagyta el a hagyományokat sem. Műveiben felelevenítette a német népzenei tradíciókat, fölfedezte a hangszín szuggesztív jelentőségét, és a hatáskeltés, a zenei jellemzés eszközét látta meg benne: bizonyos hangszerekhez és hanghatásokhoz szimbolikus jelentést társított, amivel a korábbiaktól eltérően merőben más operadramaturgiát és zenei gondolkodást tett lehetővé. Átvette és továbbfejlesztette Spohr visszatérő témákra épülő kompozíciós technikáját, ő alkalmazta először következetesen a vezérmotívumnak nevezett dallamelemeket.
Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a komponáláson túl írt hangversenykritikákat és zeneelméleti tanulmányokat is, sőt, regényírással is próbálkozott, életrajzi regénye azonban befejezetlen maradt, sajnos.
A gyermek Carl Maria a türingiai Hildburghausenben jutott először rendszeres tanításhoz. A fiú csenevész volt, fejletlen. Jobb csípőjében gyakran erős fájdalmat érzett, és csak négyéves korában tanult meg rendesen járni. Jobb lábára élete végéig bicegett. Valószínűleg az anyja életét is kioltó tüdőbaj első jelei voltak ezek.
Rendesen zongorázni először Heuschkel udvari kamarazenész tanította. Később, a család utazó életmódja révén Carl Maria bekerült a salzburgi hercegérsek énekesgyerekei közé, és megtanulta az éneklés azon mesterfogásait, amelyeket később operakomponistaként kitűnően hasznosított. Zongorára és zeneelméletre maga Michael Haydn, Joseph kiváló fivére tanította. Az idős muzsikussal közösen született meg a fiatal Weber első kompozíciója, a Hat fughetta, amit a büszke apa Lipcsében kinyomatott. Az első sikeren felbuzdulva fejébe vette, hogy operát írat fiával. Mivel ehhez nem találta megfelelőnek Michael Haydn módszereit, Bécsbe utazott, ahol megpróbálta felkérni Joseph Haydnt, hogy vállalja fiának tanítását. A sikeres zeneszerző elhárította a kérést, és a csalódott Franz Anton úgy döntött: Münchenbe viszi fiát, mert ott találta a legalkalmasabbnak a légkört egy operaszerző karrierjének megalapozására.
A Weber család 1799. első napjaiban érkezett Münchenbe, ami akkor – köszönhetően az uralkodónak, Karl Theodor pfalzi és bajor választófejedelemnek – a német muzsika egyik fellegvára volt.
Az ide áttelepített híres mannheimi zenekar és az Operaház messzi földről vonzotta a zenekedvelőket. A család érkezésével egy időben az Operaház élére került új intendáns, Joseph Marius Babo tovább növelte az előadások színvonalát, igényes és rendkívül gazdag repertoárjával kivívta a közönség lelkesedését.
Akkoriban a német opera zászlóvivői Franz Danzi és Peter Winter voltak, akik művei nagy hatással voltak a rendszeres hangverseny- és operalátogató Carl Mariára, mivel operáikat az új intendáns átfogó újításainak részeként rendszeresen játszották az operaházban.
Zeneelméletre és zeneszerzésre Kalcher dómorgonista tanította. A müncheni évek alatt az apa vágyai is hamarosan valóra váltak: fia megírta első operáját Die Macht der Leben und des Weins (A szerelem és a bor hatalma) címmel.
Ennek zenéje elveszett, a kották valószínűleg Kalcher kigyulladt lakásában égtek el.
A zeneszerzés mellett az ifjú Weber énekelni is tovább tanult is a német származású, de elolaszosodott Valesi tenorista felügyelete alatt, akit fiatal korában Európa számos operaházában ünnepeltek.
A Münchenben komponált Hat variáció eredeti témára, zongorára arra ösztökélte Franz Antont, hogy kiadót keressen fia művei számára. Mivel nem talált olyan műhelyt, amely befogadta volna a kottákat, úgy döntött, hogy saját litográfus műhelyet nyit. Fiát, aki tehetséges rajzoló is volt, hamar betanította a litografálás technikájára. A kiadott mű kedvezőtlen fogadtatása azonban elkedvetlenítette a fiatal Carl Mariát, aki felhagyott a könyvnyomtatással, és visszatért a komponáláshoz. Franz Anton nem adta fel ilyen könnyen, és úgy döntött, hogy családjával átköltözik Freibergbe, ha már a bajor fővárosban nem sikerült a litográfus üzem alapítása. 1799-ben hagyták el Münchent, és hosszas kitérővel csak 1800. augusztusában érkeztek meg Freibergbe, ahol az Arany oroszlán fogadóban laktak, a város társadalmi életének egyik központjában, ami művészek, professzorok és diákok kedvelt sörözője volt. Az apa nem igazán könnyítette meg itt fia pályájának alakulását, és nem sokkal később el kellett hagyniuk Freiberget.
Salzburgba utaztak, ahol az ifjú Carl Maria visszatért régi mesteréhez, Michael Haydnhoz, és irányítása mellett egy új operába kezdett: A Peter Schmoll librettóját Joseph Türk írta a századforduló idején széles körben olvasott regény, C. G. Cramer: Peter Schmoll und seine Nachbaren (Peter Schmoll és szomszédai) című műve alapján. Az opera szövegkönyve elveszett, csak utalások és részletek maradtak fenn belőle. Műfaja az ebben az időben már jelentékeny múltra visszatekintő singspiel volt: az olasz opera buffa és a francia opéra comique német változata, műfaji kiegészítője, amely később az Európa-szerte elismert olasz opera elleni harc egyik hathatós fegyverévé vált a német ajkú államokban.
Az opera 1802. áprilisában készült el. Születésének körülményeiről kevés adat maradt fenn. Tudni viszont, hogy Michael Haydn elismerően nyilatkozott tanítványának művéről és Otter, salzburgi koncertmester is fényes jövőt jósolt a fiatal Carlnak,
akiben Mozart utódát vélte felfedezni.
A bemutató napja ismeretlen, valamikor 1803. márciusában lehetett. A darab minden erénye ellenére megbukott, aminek oka valószínűleg a lapos és unalmas szövegkönyv lehetett, hiszen zenéjére mindenki felfigyelt, és többen is elismerően nyilatkoztak róla.
1803 júniusában továbbutaztak, megérkeztek Bécsbe, ahol kitűnő modora, kellemes egyénisége megnyitott minden ajtót Carl Maria előtt, akit apja – életében először – bölcsen magára hagyott, miután fiát új mestere, Vogler abbé gondjaira bízta, aki korának egyik legnépszerűbb zeneszerzője volt.
Carl Mariát égette a szégyen a Peter Schmoll bukása miatt, ezért minden energiáját arra fordította, hogy ki tudjon emelkedni a hullámvölgyből. Vogler abbé szigorú tanítási módszereiről volt híres: nem engedte tanítványát komponálni, csak a nagy mesterek zenéjét elemezhette, boncolgathatta naphosszat, és ezek alapján kellett megszerkesztenie a mester által előírt feladatokat. Az ifjú Carl Maria többször is kifejtette, mennyire szenved ettől. Sérelmezte, hogy a mester nem engedi kibontakozni zeneszerző képességeit. Vogler abbé módszereiben azonban volt valami, ami később Weber nagy hasznára vált: nem respektálta a zenei szerkesztés szigorú szabályait, tanítványában inkább az újításra, egyéni hangra törekvést erősítette.
Vogler abbé Weber látókörét jelentősen tágította azzal, hogy rendelkezésére bocsátotta terjedelmes, sok európai nép dalkincséből összeállított gyűjteményét. Weber zenefilozófiai nézeteinek első elemeit is Voglernek köszönhette: az abbé a muzsikát nem önálló műfajként kezelte, hanem igyekezett megkeresni annak helyét a többi művészet között. Ettől a fiatal zeneszerzőben hamar felébredt az érdeklődés a művészet esztétikai és filozófiai problémái iránt, ez abbé tanításait később jeles költőkkel és filozófusokkal gyakorta érintkezve gazdagította és saját, eredeti nézeteivel bővítette. Vogler és Johann Baptist Gänsbacher (tiroli vadásztiszt) bevonta Webert a bécsi zenei élet vérkeringésébe: megismerkedett Salierivel, Wranitzkyvel, és több ízben meglátogatta Haydnt.
Beethovennel azért nem találkozott, mert ő az abbé nagy vetélytársa volt a Theater an der Wien színpadán.
Amikor Boroszlóban megüresedett a színház karmesteri állása, Vogler összeköttetéseivel elérte, hogy fiatal tanítványa kapja meg a tekintélyes pozíciót. Carl Maria búcsút vett Bécstől, és Salzburgba utazott, ahonnan apjával folytatta útját Szilézia felé. 1804. novemberében érkeztek meg Boroszlóba, ahol munkába is állt. Először Mozart Titus kegyelme című operáját vitte színre. A korábbi szokásoktól eltérően nem tűrt meg semmi cikornyát, improvizációt, megtiltotta énekeseinek a kadenciázást is. Weber a közönség nevelését is célba vette azzal, hogy a bemutatott művekről zenetörténeti és esztétikai eszmefuttatásokat közölt a lapokban, mert úgy vélte, hogy csak a felkészült közönség képes értékelni az élményt. A darabot augusztus 1-jén mutatták be, hatalmas sikerrel.
Ezután Weber apjával és nagynénjével 1806 őszén érkezett meg a württembergi hercegek nyári lakóhelyére, Carlsruhéba. Itt találkozott első ízben a német erdő szépségével, ami később, A bűvös vadász komponálásakor vált döntően fontossá számára. Weber 1807. július 17-én aztán Stuttgartba ment, ahol Lajos württembergi herceg magántitkára lett: életében először olyan állást foglalt el, amelynek semmi köze nem volt a zenéhez. Kezelte a herceg vagyonát, intézte levelezését, taníttatta gyermekeit. Weber helyzetét rontotta, hogy kezességet kellett vállalnia apja, Franz Anton felhalmozott adósságaiért. Stuttgartban ismerkedett meg Franz Danzi karmesterrel, a német opera egyik jelentős úttörőjével, akivel élete végéig jó barátságban maradt. Tőle tanulta el az orkesztrális stílus legújabb eredményeit, és ennek nyomai egyértelműen érezhetők szimfonikus művein.
Egy kellemetlen esemény miatt azonban Webernek hamarosan távoznia kellett Stuttgartból. A városba érkezett ugyanis Franz Anton, Weber apja, és pénz kért fiától adósságainak törlesztésére. Egy napon Carl Mariának el kellett juttatnia hercege megbízásából nyolcszáz tallért testvérének, Jenő hercegnek, és mivel éppen nem ért rá, felkérte apját, hogy tegye meg helyette az utat. Franz Anton azonban az összeget saját adósságainak törlesztésére fordította. Weber egy Höner nevű vendéglőstől kért kölcsönt, hogy a hibát jóvátegye, cserébe megígérte, hogy a vendéglős fiának szerez egy névleges udvari pozíciót, hogy ezzel meneküljön a kötelező katonai szolgálat alól. Amikor az eset kitudódott, Webert elítélték és börtönbe vetették, sőt azzal is megvádolták, hogy ezüstholmikat tulajdonított el az udvarból. Mivel a Höner-eset és a nyolcszáz tallér eltűnése miatt nem zárhatták börtönbe, hiszen akkor az udvart is korrupciós botrányba keverték volna, mert az efféle, jelentős anyagi haszonnal járó üzletelések rendszeresek voltak, de a városi polgárság is kedvelte a kis termetű, szinte átlátszóan sovány muzsikust, így mindössze az ezüstholmik eltulajdonításáért ítélték el, pedig ezeket tulajdonképpen Lajos könnyelmű fia felejtette Weber lakásán. Tizenhat napig ült börtönben. Közben jelentkeztek hitelezői is: kétezerhatszáz tallér adóssága volt és mindössze kilencszáz tallér vagyona, illetve a Silvana várható bevételei. Emiatt a bűnügyi őrizetből átkerült az adósok börtönébe, ahol befejezte művét. A bemutatóra azonban nem kerülhetett sor, mert időközben száműzték az országból: 1810. február 26-án apjával együtt áttették badeni területre. Danzi ajánlólevelével 1810. február 27-én érkezett Mannheimbe.
A stuttgarti időszak Weber egyik legtermékenyebb periódusa volt: ekkor írta legtöbb dalát. Hajszolt életmódja miatt rövid darabokat írt: kísérőzenét Gozzi és Schiller Turandotjához, megírta egyik leghíresebb zongoraművét, a Vien qua, Dorina bellát, átdolgozta a Peter Schmoll nyitányát stb. A mannheim-heidelbergi tartózkodás azonban nem segített anyagi ügyein, így hát Weber elhatározta, hogy átköltözik Darmstadtba, a hesseni nagyherceg városába. Itt találkozott ismét Vogler abbéval, akit a herceg nagyra tartott, és valósággal elhalmozott kegyeivel.
Weber hangversenyt adott néhány kisebb városban, majd Bambergbe utazott, ahol találkozott E. T. A. Hoffmannal, aki abban az időben a városi színház karmestere volt. A két lelkes fiatal (Hoffmann akkor 35 éves volt) hamar összebarátkozott. 1811. március közepén Münchenbe érkezett. Kitűnő referenciáinak és ismeretségeinek köszönhetően Weber hamar a zenei élet érdeklődésének középpontjába került ebben a városban, amit a német zene egyik fellegváraként tartottak számon; április 5-én már a bajor királynak muzsikált.
Az ezen felbuzdult ifjú muzsikus szeretett volna szerződést kapni Münchenben, de fáradozásai nem vezettek eredményre. Augusztusban még egy utolsó hangversenyt adott, majd elutazott a svájci Schaffhausenbe, az ottani zenei ünnepségekre. Svájcban belekóstolt az irodalmi életbe is.
1813. január 12-én érkezett meg Prágába. Semmit sem bízott a véletlenre, mindent precízen megszervezett. Szolgálati szabályzatot szerkesztett a színházi személyzetnek, és abban rögzítette a tagok jogait és kötelességeit. A bemutatásra tervezett darabokról apró részletekre kiterjedő szcenáriumokat készíttetett, még a legapróbb körülmények sem kerülték el figyelmét. Az elhanyagolt kottatárat rendbe hozta és katalogizáltatta. Még csehül is megtanult, hogy anyanyelvükön beszélhessen a cseh nemzetiségű tagokkal. Ilyen lelkes és alapos előkészületek után az új évad első előadása szeptember 9-én Spontini Fernand Cortez című operája lett, és az előkészületek meghozták a remélt sikert. Az évad műsortervét összeállítva mindenekelőtt színvonalat tartotta szem előtt; a zeneirodalom legjelesebb alkotásait állította színpadra. Prágában ismerkedett meg Caroline Brandt híres szopránnal, akit alkalmazott is társulatában, majd hamarosan megkérte a kezét. Később evélben megkapta a drezdai operaház intendánsának ajánlatát, hogy foglalja el a karmesteri állást. Drezdai karrierje azonban csalódással és anyagi megpróbáltatásokkal kezdődött, elveszítette minden pénzét, melyet Prágában takarított meg, de munkájának eredményeként a királyt és a társulat intendánsát is teljesen meghódította, így megkapta a „királyi karmester” titulust.
A munkában könyörtelen volt. Énekeseitől, zenészeitől a maximális teljesítményt követelte, megpróbálta az előadások minden szálát kezében tartani.
A sok munkának hamar meglett az eredménye: híveinek tábora előadásról előadásra nőtt. Egyik legnagyobb híve Ludwig Geyer színész és tenorista, Richard Wagner mostohaapja lett. Gyakran helyettesítette betegeskedő karmester kollégáit, ezért a legkiválóbb olasz műveket is dirigálhatta.
Drezdában sem csak a zenének élt, hanem korábbi szokásához híven az irodalmi köröket is látogatta, melynek hatására ismét eszébe jutt, hogy megzenésítse A bűvös vadász történetét. A berlini operaház intendánsa, aki elérte a porosz királyi udvarnál, hogy mihelyst elkészül, bemutassák A bűvös vadászt, egyre inkább sürgette a mű befejezését, mellyel Weber nagyon lassan halad. Akkor már feleségével koncertkörútra indult északi városokba és Dániába, de még előtte, május 13-án befejezte A bűvös vadászt.
A bemutató előadás a zenetörténet egyik legjelentősebb eseménye volt: a színház már órákkal az előadás kezdete előtt zsúfolásig megtelt. A nézőtéren ült többek közt E. T. A. Hoffmann, Mendelssohn, Heinrich Heine és a német operapárt valamennyi jelentős képviselője.
Az előadás hatalmas siker volt. A kritikák is kedvezően fogadták. A bűvös vadász hihetetlenül gyorsan hódított Európában.
1821-ben már Lipcsében és Karlsruhéban is bemutatták. 1822-ben szinte valamennyi jelentős német város operatársulata műsorra tűzte, majd Prágában, Pesten, Amszterdamban, Zürichben, Bernben is bemutatták. 1823-ban Szentpétervárott, 1824-ben Párizsban és Brüsszelben, 1829-ben Londonban, 1833-ban Bukarestben, 1842-ben New Yorkban, 1854-ben San Franciscóban vitték színre.
A bűvös vadász volt Weber első olyan operája, amely magyarul is megszólalt, Pályi Elek fordításában. Az 1825. évi kolozsvári előadást Szegeden, Szabadkán, Pécsett és Székesfehérvárott, majd 1827-ben Pesten is megismételték.
Webert tartják E. T. A. Hoffmann mellett Richard Wagner előfutárának. Elvben ugyanarra törekedett az opera terén, mint Wagner, de útját szegte az egykorú németországi művészi állapotok számos visszássága és az, hogy rá volt utalva német írók gyenge librettóira. Csak nagy nehézségek árán, intellektusának teljes latba vetésével sikerült, egy közepes író rutinját felhasználva, A bűvös vadász szövegét megteremtenie.
Ez a mű a német zenekultúra egyik mérföldköve, a zenei népiesség teljes kibontakozását jelenti, a nemzeti szellemű drámai cselekmény során.
Ugyanakkor ebben a műben alkotta meg a vezértémák (vezérmotívumok) segítségével (főleg Spohr nyomán) legelső mestermintáját a dráma és zene programszerűen kialakított egységének, vagyis a romantikus operaforma új ideáljának, amely aztán Marschner és Wagner munkásságában teljesedett ki.
Még tovább ment a zenedrámai egység kialakításában az Euryanthe. Míg A bűvös vadász a német daljátékkal rokon kiindulású (próza-dialógusok szerepelnek benne, azaz singspiel), addig az újabb mű Gluck iskolájának stílusát köti össze az újfajta programzenei technikával. E műben már mindvégig egységesen épített jelenetek a formaszövés alaposzlopai, a zenekar pedig állandóan a színpadi történés elmélyített pszichológiai aláfestését végzi vezérmotívum-rendszerrel.
Az Oberon ismét daljátékszerű kompozíció, egyes nagyobb igényű számokkal. Ez a darab a maga tündérzenéjével a romantika új kapuját nyitotta meg a zenében (Mendelssohn). E mesterművek nyitányai a kor gyakorlatával egyezően, szintén felhasználják a dráma zenéjét, de eredeti módon önálló típussá formálódnak azáltal, hogy főbb témáikban a dráma legfontosabb áriáit idézik. Weber nyitányai szimfonikus formába foglalják a dráma lényegét és ezáltal a wagneri nyitányok közvetlen elődjének tekinthetők. Weber a hangszerelés terén is korszakalkotó volt, ugyanis ő volt a legelsők egyike, akiknél gyakran maga a hangszín és színkeverés szolgált az ihlet alapjául. Zenekari stílusa jelentékenyen hatott Berliozra is, aki a megcsonkított Robin des bois-val (A bűvös vadász párizsi változata) Párizsban ismerkedett meg.
Webert Londonban érte a halál, röviddel utolsó operája, az Oberon bemutatása után. Testét Richard Wagner kezdeményezésére 1844-ben szállították haza. Búcsúztatójában Wagner a legnémetebb zeneszerzőnek nevezte.
Weber kamarazenéje nem nagy igényű, inkább csak jófajta szórakoztató muzsika, sok friss és szellemes, sokszor egzotikus ötlettel. Nevezetessége, hogy kitűnően érvényesíti a hangszerek (különösen a fúvók) egyéniségét, és ily szempontból még ma is használható a fuvolatrió, klarinétduó (zongorával), klarinétötös, Andante és rondo fagottra, három klarinétkoncert, kürtkoncert, egy fagottkoncert stb. Zongoramuzsikája is melodikusán tetszetős, tele konvencionális megoldásokkal, újfajta, levegős, briliáns technikai figurákkal, hatásosan csillogó akkordmenetekkel, de többnyire szintén nélkülözik a mélyebb értéket. Jobb hangszeres műveit a természethangulatok és a népies motívumok emelik ki a többi közül.
Drezdai tevékenysége idején teljesedett ki karmesteri és operaszervezői munkássága, őt tartják az első modern, a zene, a szöveg és a színpadi cselekmény egységére különös hangsúlyt fektető karmesternek. Nevéhez fűződik a német romantikus opera megteremtése, az olasz opera német földön addig egyeduralkodó szerepének megszüntetése. Weber nagy csodálói közé tartoztak Richard Wagner, Giacomo Meyerbeer és Hector Berlioz. A maga idejében munkásságát mindössze Beethoven és Schubert szárnyalták túl.
(Via Wikipedia)