Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Harangi Mária: „Mintha új műfaj születne”

Harangi Mária: „Mintha új műfaj születne”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

„Új formák kellenek” – Kosztya Trepljov oly jól ismert mondata a koronavírus-járvány miatt új hangsúlyt kapott. A Madách Színház is kísérletezésbe fogott, amelynek első állomása – talán nem véletlenül? – az Anton Pavlovics Csehov és Olga Knyipper levelezéséből készült Örökké fogd a kezem!, második pedig a június 11. és 17. között öt este látható Jövőre, veled, ugyanitt. Ez utóbbi előadás rendezőjével, Harangi Máriával csupa olyan dologról beszélgettünk, amire illik a „nem szokványos” jelző.

– Hogyan jött a felkérés?

Szirtes Tamás keresett meg. Biztos vagyok abban, hogy amikor beállt a vészhelyzet, ő azonnal elkezdett agyalni azon, hogyan lehetne ezek között a körülmények között dolgozni. Amikor felhívott, nagyon pontos, alaposan átgondolt tervvel jelentkezett, hiszen nagyon rövid idő, alig négy hét állt a rendelkezésünkre. Ebben adott volt a Budapest Filmmel való együttműködés, adottak a színészek, Kovács Lotti és Szemenyei János, és az is, hogy a karantén alatt online próbálunk, de rendelkezésre állnak a színház különböző tárai, ahonnan háztól házig szállították a kért kellékeket, jelmezeket. A helyzet ellenére a próbafolyamat alatt olyan gördülékenyen ment minden, ahogy az a Madáchban szokás.

– Mit gondoltál a formáról, erről a furcsa, a színház és a film határán levő műfajról, ami nem egyszerűen egy színházi közvetítés?

Azt gondolom, a forma adekvát válasz a jelenlegi helyzetre. Félelem nem volt bennem, inkább

érdekesnek és izgalmasnak tartottam a határok közti játékot és a kísérletezést.

Mintha új műfaj születne: élő, mint a színház, de mindez a hálón történik, a közönség tagjai a saját otthonaikban vannak, de a színészek játéka jelen idejű. Annak ellenére, hogy nincsenek látható nézők, a kamera miatt mégis rendkívüli a közelség, ezáltal pedig olyan különleges intimitást lehet elérni, amit még stúdiószínházban is csak nagyon ritkán sikerül. De mégsem film, mert az aktuális pillanat varázsa működteti.

Liszka Tamással, a Budapest Film ügyvezetőjével beszélgettünk már arról, hogy ez a friss tapasztalat a klasszikus színházi közvetítésekre később hogyan hathat. Mert a különböző helyekre leállított kamerák közötti kép váltogatása, a vágások helyett egy sokkal mozgékonyabb, dinamikusabb kamerahasználattal sokkal élőbb élményt lehet adni.

Ide kapcsolódik:
A színészek lakásából közvetítik a Madách Színház új bemutatóit

– Élő a játék, de nincsenek nézők, akik egy előadás dinamikáját tudják működtetni. A színházban ha nincs fény a nézőtéren, a színészek akkor is érzékelik a közönség reakcióit, energiáit, abból tudnak építkezni. Erre, pontosabban ennek a hiányára hogyan tudtatok felkészülni?

Előzetesen úgy gondoltam, hogy erre kell majd valahogy készülni, mert hiányozni fog, de Lotti és Jani azt mondták, jól érzik magukat a saját közegükben, abban, hogy egymással és a kamerával játszanak. Valójában még így is létrejön valamiféle előadásérzet, ami már a tesztstreamek alatt is érződött. Attól, hogy ott van velük egy pici technikai stáb, akik segítik őket, bevilágítják a teret, előjön az a fajta drukk, amit egy színészen a színpadra lépéskor érezni lehet. Az élő helyzet, a tudat, hogy nézik őket, és ha bármi történik, azt a darab szabályain belül kell megoldani, valószínűleg megadja azt az adrenalinlöketet, ami a színházat működteti.

– Az előadást a színészek lakásából közvetítik. A tér- és a kamerahasználattal hogyan kísérleteztetek?

A felkérésben az is benne volt, hogy a díszlet a színészek lakása, és az indulásnál tudtuk, hogy egyetlen kamera áll a rendelkezésünkre. A darab végig ugyanabban a hotelszobában játszódik, tehát egy helyiségre volt szükség, ami a történetből következően a hálószoba. Már az elején rájöttünk arra Janival és Lottival, hogy a kamerát nem lehet leállítani egyetlen pontra, mert egyszerűen kimerül a forma. Be kell vonni, kézbe kell venni, játszótárssá lehet tenni.

– A darab 25 évet ölel föl, ötévente látjuk Dorist és George-ot, az időváltozást pedig nem lehet megúszni. Itt nincs sötét, mint a színházban, és nincs vágás, mint a filmen – de mi van?

Pici inzertek, videoanimációk zenével, alattuk pedig a színészek klasszikus gyorsöltözéssel átöltöznek. Huszonéves a két ember, amikor a történet elkezdődik, és a negyvenes éveik közepén járnak, amikor véget ér. Nagyon aprólékos, kisrealista módon nem akartunk belebonyolódni az öregedésbe, mert sem idő, sem személyzet nincs erre, ezért jelmezváltásokkal, Lottinál apróbb frizuramódosításokkal, de leginkább színészi játékkal igyekszünk érzékeltetni az idő múlását. A külső változásnál viszont sokkal izgalmasabb az, ahogyan Doris és George gondolkodása változik, ahogyan a személyiségük fejlődik. Ha azt sikerül megragadni, hogy a dolgok, amiken keresztülmennek, milyen nyomot hagynak rajtuk, a viselkedésükön, a hanghordozásukon vagy épp a mozdulataik ritmusán, az óhatatlanul magával hozza az életkor érzetét is.

– Romantikus komédia, ez áll a színlapon, de jóval életszerűbb, megkockáztatom, hihetőbb és átélhetőbb, mint egy átlagos, habkönnyű romkom. Ugyanakkor mégiscsak egy, az 50-es évektől a 70-esekig tartó, annak a kornak az Amerikájára referenciális történet, ebben pedig benne lehet a retro csapdája.

Sokat beszélgettünk arról, hogy vajon ma ugyanígy írná-e meg a darabot Bernard Slade, és nem azért, mert ma már ott a közösségi média, és mindenkiről tudhatunk mindent, könnyebb a kapcsolattartás, mint a 70-es évek közepén, hanem mert a házasság mint életforma és mint intézmény sokat változott mára. Akkor ez egy végleges, örökre szóló döntés volt – de legalábbis kevesebb volt a válás, mint napjainkban. Ez a két ember már házasságban élve tölt együtt egy éjszakát, és aztán évről évre, csupán egyetlen alkalomra, újra és újra összejönnek ugyanabban a hotelszobában. Valójában azonban nem erről szól a történet, hanem arról, hogyan, miért maradnak benne a házasságaikban, amik valami miatt nem teljesek: a hiány ezekkel a találkozásokkal teljesül be. Kis házasságterápia.

És miközben a néző jól szórakozik, hiszen végső soron mégiscsak egy vígjátékot lát, szembesülhet saját magával, kapcsolataival,
a saját hiányaival vagy menekülő útjaival.

Bár a konkrétumokban máshol tartunk, de a felvetett kérdések egy része ma is ugyanúgy érvényes, ugyanúgy érint bennünket is, ezért egyáltalán nem érezzük azt, hogy időutazásra lennénk kényszerítve. A férfi-nő kapcsolat olyan örök téma, hogy bármelyik korból is származik a történet, akit érint, az a saját viszonyaival vesz részt benne, azoknak a tükrén át kezdi vizsgálni magát.

– Itt van ez a két ember, akik – ahogy mondtad is – házasok, de 25 évig minden évben egy napot együtt töltenek. Ha úgy vesszük, önzőek, hiszen hátrahagyva a családjaikat ezt a napot csak maguknak tartogatják. A következőn viszont hazamennek, és ismét felelős házastárssá, szülővé válnak, nem lépnek ki a család kötelékéből, innen nézve még akár önzetlennek is tekinthetjük őket.

Igen, ráadásul még ennél is bonyolultabb a helyzet, hiszen a két megismert házasságban vannak erőforrások, gyerekek születnek, és valószínűleg ezek értékes kapcsolatok, nem csupán a társadalmi elvárások miatt nem lépnek ki belőlük hőseink. Ugyanakkor élethosszig fönntartják az egymással való viszonyt is, mert enélkül jóval nehezebb lenne élni a mindennapokat. Az önző önzetlenség vagy önzetlen önzőség – attól függ, honnan nézzük – oda-vissza működik. Biztos vagyok abban, hogy a két házastárs is sokat köszönhet a szeretőknek, mert Doris és George nagyon sok segítséget ad egymásnak ahhoz, hogy otthon jól tudják folytatni a dolgokat.

Minden találkozáskor ott lebeg, hogy milyen szép pár lenne belőlük, csak épp valahogy mindig kicsúsznak ezekből a lehetőségekből. Beszélgettünk Lottival és Janival arról, hogy ez a két ember képes lenne-e huszonöt-harminc éven át a másik társa lenni. Arra jutottunk, hogy könnyen lehet, hogy ez a kapcsolat egyáltalán nem működne, hiszen az évi egy közös nap különleges. Ilyenkor azok a helyzetek nem jöhetnek létre, amik az állandó együttélésben elkerülhetetlenek. Így lehet hosszan szeretni. Sokkal könnyebb a szeretőt egyetlen napra elfogadni olyannak, amilyen, és segíteni a változásokban, támogatni akár olyan dolgokban, amikkel nem értünk egyet, mint a házastársat, akivel az év további 364 napján is együtt kell lenni.

– Mennyire volt nehéz otthon próbálni?

Volt kijelölt munka- és próbaidő, amikor becsuktuk az ajtót, és csak erre koncentráltunk. Persze, előfordult, hogy a gyerekek éjszaka hirtelen megjelentek, vagy ki kellett találni, mikor próbáljuk a hangosabb jeleneteket, mert éjszaka fölébresztjük őket, de azzal, hogy nem kellett elmenni itthonról, nem volt a napban üresjárat vagy az utazásból adódó időveszteség, az otthonlétnek alapvetően inkább az előnyét érzékeltem.

Ide kapcsolódik:
A világon először, online mutatják be a Jövőre, veled, ugyanitt című vígjátékot a Madáchban

– Semmilyen bevált módszerhez nem lehetett nyúlni, ráadásul eleve szokatlan körülmények között zajlott a próbaidőszak. Egy pillanatig sem volt benned kétség vagy félelem?

Pont ellenkezőleg, inkább egy izgalmas, kreatív játéknak élem meg. A pályámon többedszerre dolgozom úgy, hogy gyorsan meg kell tanulnom egy új játék, egy addig ismeretlen műfaj szabályait. Azokat tudnom kell, figyelembe kell vennem, de az újdonságérzés által mégis megmarad bennem a függetlenség, a kívülállás bátorsága.

Itt sem korlátként, hanem adottságként élem meg,
ahogy együtt keresgéljük a megoldást.

Egyfajta gyermekjáték érzetét adja, hogy nem köt bennünket semmilyen előzetes minta, tudás, tapasztalat. Valójában csak addig volt nehéz, amíg föl nem szabadítottuk magunkat az alól, hogy a kamera áll. Abban a pillanatban, amikor rájöttünk, hogy bevonhatjuk, játszótárssá tehetjük, és a filmesektől is bizalmat, engedélyt kaptunk erre, minden megváltozott. Ráadásul időközben tartalommal is megtelt a kamera nézőpontja: rajta keresztül a külvilág, a társadalmi elvárások, az előítéleteink, az otthon maradt házastársak néznek be ebbe a szobába, s kapnak magyarázatot mindarra, ami a szemük előtt történik.

– Hogyan fogod nézni a közvetítéseket?

Egyrészt izgulni fogok, hogy a technika zavartalanul működjön, másrészt pedig mivel a hagyományos színházban a premier után is alakul, érlelődik egy előadás, különösen érdekel, hogy ilyen körülmények között hogyan fejlődik, hova tart egy produkció.

csüt11jún20:0022:10Csak ma!Jövőre, veled, ugyanitt20:00 - 22:10 Madách SzínházMűfaj:színházTulajdonságok:élő,fizetős címkékbroadway,harangi mária,kovács lotti,romantikus komédia,szemenyei jános,vígjáték

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X