Maurice Duruflé francia orgonaművész és zeneszerző 1902. január 11-én született, és 1986. június 16-án hunyt el. Gyermekként, már 1912-ben a Maîtrise Saint-Evode de la cathédrale de Rouent látogatta, hogy kóruséneklést, zongorát és orgonát tanuljon Jules Haellingnél.
1918-ban Párizsba utazott, hogy orgonatanulását Charles Tournemire-nél folytassa. 18 évesen a Párizsi Konzervatórium növendéke lett, ahol Paul Dukas-től tanult zeneszerzést, orgonálni pedig Eugène Gigout-tól, azonban Louis Vierne-től is vett magánleckéket. 1922 és 1928 között több díjat kapott zeneszerzésből, zongorakíséretből, összhangzattanból és orgonálásból. 1927-ben Louis Vierne asszisztense lett a párizsi Notre-Dame székesegyházban. Vierne nagyon szerette volna, hogy Duruflé legyen az utódja, de a hatóságok nem voltak jó viszonyban Vierne-nel, és halála után Léonce de Saint-Martin-t nevezték ki a helyére, egy képzett, de nem elsőrangú orgonistát.
Egyébként, Duruflé volt ott Vierne mellett a katedrális orgonájának játszóasztalánál, amikor a mestere hirtelen meghalt, épp 1750. előadása közben.
1929-ben elnyerte az „Amis de l’orgue” (Az orgona barátai) díját orgonajátékáért és improvizálásáért, és megkapta a párizsi Saint-Étienne-du-Mont-templom kinevezett orgonistai posztját. 1936-ban megkapta a Prix Blumenthalt (Blumenthal-díj).
A nevéhez fűződik Poulenc Concerto pour orgue-jának (Orgonaverseny) premierje, Roger Désormière vezényletével. Tanácsokkal is ellátta Poulencet, elsősorban az orgona szólam regisztrálásának tekintetében. 1942-től Marcel Duprét segítette a Párizsi Konzervatórium orgona tanszékén, ahol a tanítványa volt az orgonista-zeneszerző André Jorrand. 1943-tól 1970-ig a konzervatórium összhangzattan professzoraként tevékenykedett. Fuvolára, brácsára és zongorára írt darabját (Prélude, Récitatif et Variations – Prelűd, recitativo és változatok, op. 3) Marcel Moyse, Maurice Vieux és Jean Doyen mutatta be.
1941-ben kezdte el írni leghíresebb művét, az op. 9 Requiemet, kórusra, szólistákra, zenekarra és orgonára, miután a Vichy-kormány egy jelentős pénzdíjjal járó pályázatot írt ki zeneművek írására. A művet végül 1947-ben fejezte be, bemutatóján az orgonánál Paul Paray ült.
A Requiem hasonlóságot mutat Fauré művével, de nagy hatással volt rá a gregorián ének és a reneszánsz zene is. Például: az Introit-Kyrie tétel bevezetőjének témáját Duarte Lobo művéből (Missa pro defunctis) vette kölcsön. Ezt a művét a komponista kétszer is átdolgozta, így manapság három verziója létezik: egy szimfonikus zenekari, egy kisebb együttesre hangszerelt és egy orgonás változat (amely egy obligát cselló szólamot tartalmaz a Pie Jesu tételben). Duruflé Cum Jubilo című miséje szintén e három változatban létezik.
Marcel Dupré orgona osztályában ismeretséget kötött a szintén orgonista Marie-Madeleine Chevalier-vel, aki helyettesítette őt egy hat hónapos amerikai koncert körútja alkalmából, majd 1947-ben az asszisztense lett a Saint-Étienne-du-Mont-ban. 1953-ban, 51 évesen feleségül vette, miután Lucette Bousquet-val 1932-ben kötött első házasságát az 1947-es polgári válást követően a Vatikán is semmisnek nyilvánította 1953. június 23-án. A házaspár igen sikeres orgona duót alkotott, sokat turnéztak együtt az 1960-as és a korai 1970-es években.
1975-ben befejezte előadói pályáját, mivel egy autóbalesetben súlyosan megsérült, és nem tudott kimozdulni otthonról. Utolsó publikált művét, a Notre-Père pour 4 voix mixtes-et (Mi Atyánk, 4 különböző fekvésű hangra, 1977), a feleségének ajánlotta.
Duruflé nagyon kritikus volt a saját kompozíciói tekintetében. Csak egy maroknyi művét publikálta, és kiadásuk után is gyakran módosított, javított a darabokon. Például az op. 5 Szvit Toccata tételének befejezése egészen más az utolsó változatban, mint az első kiadáskor volt. Vagy: a Fugue sur le nom d’A.L.A.I.N című kompozíció eredeti verziójában az egész darabon végighúzódó accelerando (gyorsítva) az előírás…
Ennek a tökéletességre törekvésnek mindenesetre az az eredménye, hogy Duruflé szerzeményei, különösen az orgonaművei, szépen kicsiszoltak, és a mai napig kedvelt darabjai az orgonisták repertoárjának szerte a világban.
(Via Wikipedia)