Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Vidnyánszky Attila: „Sokakban felmerül az újragondolás igénye”

Vidnyánszky Attila: „Sokakban felmerül az újragondolás igénye”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

„Jelenleg úgy látom, hogy az SZFE több olyan problémával is küzd, amely megnehezíti, hogy a színházi szakemberek utánpótlásában arányos szerepet töltsön be. Ebből a szempontból én egy igazságosabb rendszer kialakításában hiszek” – fogalmazott Vidnyánszky Attila az egyetem modellváltása kapcsán a Mandinernek. Hozzátette, a szakma véleménye megoszlik az intézmény egyes képzéseinek minősége és hatékonysága kapcsán, sokakban felmerül az újragondolás, a továbbfejlődés igénye.

Vidnyánszky arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt öt évben mintegy kétszáz produkciót létrehozó, a Magyar Teátrumi Társasághoz (MTT) tartozó 21 kőszínház kevesebb mint 10 olyan fiatal színészt tudott leszerződtetni, akik a budapesti egyetemen végeztek, és az említett a kétszáz előadásból pedig csupán hármat rendezett olyan fiatal rendező, aki az elmúlt öt évben az SZFE-n szerzett diplomát.

Ide kapcsolódik:
Mi történik a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel? - folyamatosan frissítve

Az MTT elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója úgy véli, a fiatal rendezők sokkal szívesebben dolgoznak kis terekben, a nagyszínpad komoly kihívást jelent nekik. Vidnyánszky kifejti, a pályakezdők számára többek közt azért jelenthet nehézséget a nagyszínpadi munka, mert „képzésük során igen kevés lehetőség adódik (akár infrastrukturális, akár egyéb okokból) a nagyobb léptékű színházi munka kipróbálására, így nekik nem felróható módon nem tudják megszerezni a szükséges tapasztalatot”, ezért szorgalmazné, hogy az egyetem szélesítse ki a nagyszínházakkal való együttműködést.

A Mandiner cikke szerint Vidnyánszky több kérdésben is egyetért Bagossy László, az SZFE Színházművészeti Intézetét vezető rendező rektori pályázatában megfogalmazott koncepcióval, amely számos javító szándékú kritikát és javaslatot tartalmaz az SZFE képzésének megújításával kapcsolatban. Vannak képzések, köztük a drámainstruktor szak, amelyet Vidnyánszky Attila sem tekint relevánsan fontos képzésnek. „Olyan színházi szakmával, hogy drámainstruktor, még nem találkoztam” – mondta, hozzátéve, hogy mivel az SZFE képzésének arányai a művészképzésről kezdenek eltolódni, nem véletlen, hogy a rektorválasztás során a szenátus végül nem a szakmai megújulást szorgalmazó Bagossyt, hanem inkább „az elméletibb megközelítést és a megcsontosodott rendszert képviselő Upor László dramaturgot jelölte az egyetem élére. Véleménye szerint a kialakult helyzet is azt jelzi, hogy a belülről történő változásnak kevés az esélye, mivel a reformra törekvő szándékot könnyen leszavazzák.”

Ide kapcsolódik:
Novák Eszter: „Megérne egy részletes elemzést, hogy mi juttatta a szakmát a szakadásig”

A riportból kiderül, Vidnyánszky Attila az elmúlt években több alkalommal tárgyalt a Magyar Teátrumi Társaság nevében M. Tóth Gézával, az egyetem akkori rektorával, továbbá Hegedűs D. Gézával, Bagossy Lászlóval, illetve az egyetem kancellárjával, és bár ezek a megbeszélések időnként biztatónak tűntek, gyakorlati eredményük nem volt; a jelenlegi vezetés pedig nem mutat hajlandóságot a párbeszédre. A Mandiner kérdésére azt is megemlítette, hogy öt évvel ezelőtt a fenntartó új épületet is adott volna a színművészetinek a Müpa és a Nemzeti Színház mellett, amit az SZFE visszautasított.

A lapnak Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézetének megbízott vezetője elmondta,

„járható út is lehetne az intézmény alapítványi egyetemmé alakítása, ám ez megfelelő előkészítettség – kiérlelt koncepció, egyeztetett stratégia, hatásvizsgálat és eszközkészlet – nélkül nem működik.”

Gáspár hozzátette, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hét évet készült a modellváltásra, nekik mintegy két hónap áll rendelkezésre, ami a nyár közepi időpont és a koronavírus-járvány következményeinek figyelembevételével kevés. Emellett Gáspár hivatkozott az alulfinanszírozottság miatti emberi erőforráshiányra, ami „nem teszi lehetővé az átállással járó plusz feladatok gyors, rugalmas és professzionális megoldását. Mindezt pusztán pénzzel megoldani törvényes keretek között lehetetlen.” „Az állam művészeti elitképzésből való kivonulása olyan stratégia, amiről érdemes lett volna alapos szakmai vitát folytatni” – szögezte le.

Míg az intézmény kuratóriumi tagokra javaslatairól Vidnyánszky úgy gondolta, nem tükrözi a nyitás és a megújulás szándékát, Gáspár Máté úgy fogalmazott, „az augusztus elsejével átalakuló hat egyetem kuratóriumi listáját nézve láthatjuk, hogy jórészt kormányzati szereplők, kormányzati háttérintézmények képviselői, kormánypártok parlamenti képviselői, valamint a NER gazdasági érdekszférájába tartozó prominensek alkotják ezeket a grémiumokat. Ha hasonló összeállítású kuratórium érkezne a SZFE-re, akkor joggal gondolhatjuk, hogy olyan külső szempontokat fog érvényesíteni, amelyek szembe mehetnek, vagy akár teljesen negligálhatják az egyetem oktatói közössége által jelenleg is vitt, a haladó kulturális hagyományon alapuló szakmai programot.”

Ide kapcsolódik:
„Nem várost, hanem színházat keresek magamnak”

Vidnyánszky szerint

„akik nem szeretnének változást, akik ellenérdekeltek a hatékonyabb és rugalmasabb intézményi modell kialakításában, mindig találnak indokot a reformelképzelések diszkreditálására. Mindamellett hangsúlyozom, hogy fontosnak tartom a párbeszédet és a konszenzus keresését, de ez csak abban az esetben  lehetséges, ha erre mind a két fél nyitott, és képes túllépni saját szakmai illetve politikai előítéletein.”

A filmes képzésről is esik szó a cikkben, idézve a Nemzeti Filmintézetet képviselő kormánybiztos, Káel Csaba sorait, amit a Palkovics László miniszterrel június 24-én találkozó egyetemi hallgatói delegációnak küldött: „Mindent meg kell tennünk azért, hogy a magyar mozgóképszakma minél jobb kondíciók közepette, minél magasabb színvonalon működhessen. Elengedhetetlen, hogy az oktatás is igazodjon ehhez: változásra van szükség ahhoz, hogy képesek legyünk minél inkább megfelelni a saját magunk számára meghatározott és a nemzetközi szakmai elvárásoknak, a XXI. század követelményeinek, hiszen ma Budapest nem csupán a magyar, hanem az európai mozgóképgyártás központjává vált, és ezt a pozíciót szeretnénk megerősíteni.” Káel hozzátette,

„a fejlődés kulcsa a közös gondolkodás és a készség a változásra: megőrizve a múlt értékeit, építve az eredményekre, nyitottan az új működési modellek hozta lehetőségekre”,

a fiatalok pedig „mérlegeljék, hogyan tudnak konstruktív módon, tudásuk, lelkesedésük, elhivatottságuk legjavát nyújtva jelen lenni ebben a folyamatban, mert a mozgókép ágazat számít rájuk.”

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X